9. fejezet
A vihar


Összecsapnak. Újra, és újra, kegyelmet, nem ismerve mérik egymásra a halálos erejű csapásokat, a hangár mögöttük lángokban áll. A kék lézerpengék egyre hevesebben feszülnek egymásnak, mintha csak párbajuk ritmusára reagálna, tűzoszlop emelkedik mögöttük, vörös fénybe burkolva a küzdőket. Összeakaszkodnak, kardjaik szikrát vetve, kísérteties hangot hallatva, de tűrték a túlerőltetést. Corran tenyeréből vér csepeg a földre. A fénykard nem hagy vérző sebet… Szétrebbenve, mindketten a falnak csapódnak, Jaxor reagál gyorsabban, ám habozik lesújtani. Corran nem habozik. Rettenetes harag érzik belőle, szemei, vörösen izzanak. Meg kell állítanom őket! Mindjárt megölik egymást! Cselekedne. De képtelen rá. Nem tud megmozdulni. Arra van kárhoztatva, hogy végignézze öccse, és tanítványa rettenetes párbaját. Belenyúlna az Erőbe, de képtelen rá.

Gyenge, lehet, hogy megsérült. Mit tegyek? Kétségbeesetten próbálkozik, de képtelen cselekedni.
- Remad? – Jaxor hangja szinte betör tudatába, visszarántva a sötét látomásból.
- Mi történt, Mester? – Corran hangja szintén, nyugodtan csendül fel.
Látomás volt? Álom? Lassan kitisztult a tudata, és ismét a támaszpont vezérlőtermében találta magát, tíz harcostársával körülvéve. Tíz? Nem úgy volt, hogy Jaxor nélkül csak hatan maradunk? Aztán eszébe jutott a három volt Vörös osztagos, akik minden öngyilkos küldetésben benne voltak, és mellékesen a legjobb pilótáknak számítottak, nem a Szövetségben, de az egész galaxisban. A Vörös kommandónak nagy szerep jutott a geonosisi győzelemben, ami megalapozta a Szövetség létét. De az is igaz, hogy ugyanebben a csatában tizedelődött meg végképp az osztag. Legendává váltak, miközben… Már tényleg azok is voltak, mindössze pár hírmondójuk maradt. Remad körbetekintett a többi harcoson. Három „mezei” vadászpilóta, meredt a taktikai képernyőkre, és elemezgették a túlélésük esélyeit, miközben egymást ugratva találgatták ki hal meg előbb. Zöld kezeslábasuk felé, egy ütésálló mellvértet akasztottak, ami a lézerlövedékek ellen ugyan nem védett, de a repeszeket legalább felfogta. Valamivel odébb, az egyetlen rohamosztagos beszélgetett Rhavran mesterrel, többnyire fehér páncélján szinte lángolt a vörössel felfestett, karddal átdöfött gyűrűs-bolygó, ami a Szövetség jelképeként funkcionált. Beszéd közben sisakját pörgette a kezén, ami, mivel nem fedte arcát, szabadon láthatóak voltak, végtelenül szakállas, sebhelyes, de mégis barátságos vonásai. Corran és Jaxor mellette álltak, szintén beszélgetéssel töltve az időt. Remad úgy érezte itt az ideje az eligazításnak. Elhessegette magától a sötét látomást, bár még mindig nem tudta mire vélje. Felemelte hangját:
- Azt hiszem, mindenki itt van. Mint tudjátok, tíz perce a Sithek beléptek a légkörbe, tizenöt kisebb egységgel.
- Mennyien lehetnek? – Vágott közbe Dan’ten, a rohamosztagos.
- Az egységek mérete alapján, egy századnyi katona.
A pilóták összesúgtak, a vörösök pedig nyíltan kinyilvánították tetszésüket:
- Tehát buli lesz. – Mondta vigyorogva, egy sebhelyes arcú, borostás fiatalember, aki már öreg rókának számított a Vörösök között.
- De bizony ám. – Vetette közbe Corran.
- Ahogy emlékszem, a protokoll szerint, legalább egy sith parancsnoknak lennie kell az egységek valamelyikében. – Állapította meg Jaxor.
- Igen, egy sith biztos velük tart. – Vette vissza a szót Remad – A terv a következő. Feloszlunk kétfős csoportokra, és amint az ellenségeink behatoltak ide, felvesszük velük a harcot, és egyre beljebb csalogatjuk őket. Mivel a szűk folyosók miatt nem tudnak majd rendesen célozni és ellen támadni, ha sokan vannak, külön kell válniuk, és ezt remélhetőleg folyosónként teszik majd, így nem lesznek képesek túl nagy zárótűzben részesíteni minket. Konfrontációba kell, keveredünk velük, de az elsődleges cél olyan mélyre csalni őket, hogy ne tudják egyszerűen elhagyni az épületet. Egy csapat a vezérlőben marad, és ha a többiek végeztek a csalogatással, és biztonságosan elhagyták a területet, elszeparálják a sitheket, a mágneses ajtók segítségével. Hogyha ez megvan, a hangárban találkozunk.
- Hogy tudunk elszökni a katonáik elől, hogyha előttük kell haladnunk?
- A járatokon, amiket kialakítottunk, mikor támaszpontot építettük. Ugye mindenki ismeri a pontos helyüket? – A teremben mindenki bólintott – Rendben. Osszuk ki a csapatokat!


*


Robbanás zengett végig a folyosókon. Meg sem várva, hogy eloszoljon a por, rohamosztagosok hatoltak be, és a szűk járatok miatt, kisvártatva szétváltak. Brooden gyanakodva figyelte a katonákat, várva, hogy mikor rontanak el valamit, de csalatkoznia kellett, hiszen a rohamosztagosok profin végezték a feladatukat. Saját, harminc főből álló csoportja élére állt, és ahogy egyre mélyebbre nyomakodott az épület falai közé. Lassan, növekedett belsőjében a harag, ugyanis, legalább tizenöt perce rótták már a bázis belsejét, de nem találtak senkit. Hirtelen, két zöldbe öltözött férfit pillantott meg, azok pedig meg sem várva a reakcióikat, tüzet nyitottak, két rohamosztagos a földre zuhant, páncéljuk füstölt a mellkasukat átégető gyilkos sugárnyalábtól. A férfiak sarkon fordultak, és elszaladtak, lézersugarakat eregetve. Azonban… Brooden reakciói is gyorsak voltak. Hátához kapott, köpenye alól előrántotta fénykardját, amit abban a pillanatban aktivált is a hosszú markolat mindkét végéből vérvörös lézerpenge tört elő, lávaszínű fénybe burkolva a mögötte álló rohamosztagosokat. Miközben maga elé rántotta, a penge mélyen belemart a falba, és széthasított ötöt, a saját emberei közül, a fehér páncélos alakok két darabban hulltak a földre. Ezek… Pótolhatók. – Gondolta magában, miközben hárította az ellenség lövéseit. A támadók megálltak, ő pedig belelendülve a harcba, utánuk hajította a kardját. A duplapengéjű kard pörögve repült, hosszú lyukakat égetve a két falba, miközben megállíthatatlanul szállt. Szikrát szórva kapott bele a falba, alul és felül, majd végül széthasította az egyik ellenséges harcost, azonban a másik elmenekült, Brooden visszarántotta kezébe a fegyverét.
- Utána! – Üvöltötte kéjes hangon, harci láz tűzében égve – Ne hagyjátok megszökni!
A rohamosztagosok zokszó nélkül engedelmeskedtek, átlépve halott társaik megcsonkított tetemein. Brooden hirtelen megérezte két erős jedi, vagy legalábbis erőhasználó jelenlétét. Eszébe jutottak a mesterétől kapott másodlagos parancsok: „Öld meg Jaxor Fettet! Ha megtalálod a fiút, akinek a személyi adatait megosztottam veled, hozd elém. Élve.” Előhalászta a zsebéből az apró holovetítőt, és aktiválta. Kék színezetben, feltűnt előtte, egy biztonsági kamera által kimerevített, fiatal, karcsú, magas fiú képe, majd rövidesen megjelentek a kép mellett a személyi adatok. Corran Katarn… - Ízlelgette magában a nevet, és a gondolatok cikáztak az agyában: Sajnos, ellen fogsz állni… Sajnos, meg foglak ölni… Nem szakíthatsz el a mesteremtől… Kiadta a parancsot egy rohamosztagos tisztnek, aki fekete váll-lappal rendelkezett: - Folytassák a helyiség rohamozását, öljenek meg mindenkit. Én most a saját küldetésemmel fogok törődni. – A katona tisztelgett, majd a csoport élére állt, Brooden pedig, kardjával füstölgő lyukat égetett az egyik falba, és megindult, amerre a jediket érezte.

*

Corran a vezérlő egyik falának támaszkodva állt, Jaxorral a háta mögött. Remad eléggé vonakodott kettejüket egy csoportba osztani, valami rejtélyes indok miatt, amit viszont nem nevezett meg. Viszont, mivel neki kellett koordinálnia a műveletet, így mégis csak Corran mellé oszthatta be az öccsét. Ennek egyszerű oka volt: Senki, de senki más az bázison maradt harcosok közül, nem mert hátat fordítani a fiúnak. Hiszen nem bíztak benne, elvégre, mégis csak egy sith volt, hiába segített már nekik, hiába csatlakozott hozzájuk, Remadon kívül, senki nem bízott benne, ez alól pedig csak Corran jelentett némiképp kivételt, hiszen mivel egészen összebarátkozott már vele, annyira bízott benne, hogy elfogadja, mint csapattársat. Ők lettek megbízva az ajtók bezárásával, ha eljön az ideje. Elég felelősségteljes munkakör, és Corranban többször felötlött, hogy ha ennyire nem bíznak Jaxorban, miért az ő csapatuk kapta ezt a feladatot. Az ajtót bezárni nem tudták, mivel Corran még korábban egy csinos kis lyukat vágott bele. De legalább látjuk, ha jön az ellenség. De nem jött senki nem volt itt, egy rohamszagos sem jött erre. Néma csend uralkodott. Hirtelen Corran egy személyt érzékelt közeledni. – Készülj! – Szólt Jaxornak fojtott hangon, aki leakasztotta lézerkardját az övéről. Corran hasonlóképp cselekedett. Azonban, a személy megállt. Corran közelebb lépett, hogy kinézzen az ajtón. Rosszul tette. Kék sugárnyaláb vágódott felé, ő pedig, kiváló reflexekkel aktiválta a kardját, és kivédte a sugarat. Majdnem. Ugyanis a sugár áthaladt a pengén, Corran pedig megrándult, ahogy belevágódott mellkasába. Hihetetlen fájdalmak közepette, látta, ahogy a kardjának pengéje szertefoszlik, és ráébredt, hogy mi is történt: - Cortosis tüskék… a rohadt életbe – suttogta, és térdre esett, elejtve a kardot, elterült a földön. Jaxor rémülten figyelte, ahogy összeesik. Felismerte a támadó fegyverét. A pisztoly, egy fajta kábító fegyver volt, cortosisból készült tüskéket lőtt ki, amelyek az ellenfél testében szétnyíltak, folyamatosan idegmérget fecskendezve a szervezetébe, jó időre harcképtelenné téve azt. A cortosis egy olyan fém, amely ellenáll a fénykardnak, és egy rövid időre működésképtelenné teszi azt. Jaxor várta a neki szánt lövést, azonban az nem érkezett meg. Helyette az ajtóba vágott lyukon belépett egy kecses, vörös bőrű, fekete tetoválásokkal ékesített zabrak fajba tartozó nő. - Megvagy, áruló. – Mondta furcsa, kéjes hangon, és a baljával megragadta a köpenyét, majd lerántotta testéről. Láthatóvá váltak, karcsú testének vonalai, valamint testhezálló, fekete ruházatán elterülő barna hajkoronája, amit elől a homlokát övező szarvak, hátul a hátára csatolt tok határolt. A tokból hamar előkerült egy hosszú cső, amit Jaxor fénykard markolatként definiált, majd egy gomb megnyomása után, mindkét végén, egy penge vágódott ki a cső végéből. – Ne halj meg túl hamar. Szeretném kiélvezni. – Ahogy kimondta a szavakat, mintha csak megvilágosodott volna, felemelte a pisztolyt, és a teljes tárat Corran hátába ürítette. Ez hét tüskét jelentett, és ezzel együtt több, mint halálos dózist. – Így már balesetnek fog tűnni a halála. A mesternek nem lesz baja vele. – Ezek után harsány csatakiáltást hallatott és Jaxorra vetette magát.

*

Remad és Dan’ten a hangárba vezető folyosón álltak, kemény tűzharcot vívva a rohamosztagosokkal. Némileg segítségükre voltak az általuk felállított akadályok, amit kivallóan használtak fedezékként. A rohamosztagosoknak nem volt alkalmuk a közelükbe jönni. Dan’ten kezében szinte lángolt a sugárkarabély, és vele szemben tömegesen hullottak az ellenfelek. Remad a kezdetkor megkísérelte számolni az áldozatokat, de aztán negyvenkettőnél abbahagyta. A terv a csalogatás volt, de ahogy Dan’ten csinálta, megsemmisítés lett belőle. Barátságos vonásai alapján eszébe sem jutott volna, hogy egy ilyen profi, tömeggyilkolásra alkalmas rohamosztagost kapott. Ahogy felvette fehér sisakját, megszűnt embernek lenni, és átalakult egy két lábon járó fegyverré. Remad lelőtt két harcost a saját oldalán. Hirtelen furcsa érzés uralkodott el rajta. Sith? Sötét kisugárzása a bázis túlsó feléről is tisztán érzett. Pont Jaxor, és Corran irányából. Azonnal a látomás jutott eszébe. Lehet, hogy Corran az a sötét kisugárzás? Nem, az nem lehet. A helyszín ismeretlen volt, ahol párbajoztak a látomásban. És a sithekkel jött egy parancsnok is. Csak az lehet, nyugtatta magát. Dan’ten tovább folytatta ámokfutását, Remad pedig forrón remélte, hogy igaza van.

*

Corrant hihetetlen fájdalmak gyötörték. Nem bírt megmozdulni, ahogy az idegméreg szétáradt a testében. Nem tudta mióta fekszik itt, de biztos volt benne, hogy Jaxor, és a nő legalább fél órája elhagyták a vezérlőt. Durva párbajuk egyre kintebb sodorta őket, míg végül eltűntek a látóteréből. Belenyúlt az erőbe, de csak annyit tudott gyűjteni, hogy megszámolhassa a tűket a testében. Nyolc… Lassan, minden erejét összeszedve megemelte mellkasát, és karját odahúzva, tenyerével megkereste a tűt. Mikor végre megtalálta, nem lett boldogabb. Alig három milliméterre állt ki. Meg kell próbálnom – gondolta, és megacélozta akaratát, és hatalmas erőbedobással, kihúzta magából az apró fegyvert. Mikor sikerült, jobban szemügyre vehette a gyilkos eszközt. Apró, ezüstszerű henger volt, amiből vékony sugárban még mindig csorgott a narancssárga méreg. Majdnem megörült sikerének, de eszébe jutott, hogy még hét ilyen kis szerkezet van a hátában. Kezdte elveszíteni eszméletét, és fókusza is szétesett. Kétségbeesetten forgatta fejét, mikor hirtelen egy fekete folt került a látóterébe. Ráeszmélt, mi is lehet az. A sith penge. Jaxor hozta magával, és a falnak támasztotta, ahogy beléptek a terembe. Nyilván a párbaj közben eszébe sem jutott, hogy magával vigye. Kinyújtotta a kard felé a karját, ami nem volt egyszerű feladat, lévén hogy karjait ólomnehéznek érezte. Magába gyűjtötte az erőt, amennyire csak lehetséges volt jelenlegi helyzetében. A kard remegett, majd lassan eldőlt. Jó. Most már csak el kell érnie. Ráfonta ujjait a markolatra, és reménykedett, hogy Jaxor nem tévedett a karddal kapcsolatban. Összpontosított, és érezte, ahogy az erő ismét szétárad a tagjaiban. Hirtelen ötlettől vezérelve, erős lökéshullámot indított a testéből. Nagyon erőset. A ruha szétszakadt a hátán, a tűk pedig belefúródtak a plafonba. Rövidesen, kékeszöld elektromos kisülések kezdtek villogni a testén, a tűk által hagyott lyukat pedig narancsszín füstöt kezdtek el eregetni magukból, majd miután a füst elszállt, teljesen begyógyultak, szinte pillanatok alatt. Corran feltápászkodott,bár kicsit bizonytalanul állt, mégis jobban volt. Ezzel egy időben, egy különös érzés vett erőt rajta. Úgy érezte, gyilkolnia kell. Azonnal. Újra erőt vett rajta az émelygés, az előbbi érzés pedig nemhogy elmúlt volna, minden pillanattal tovább erősödött. Corran támolyogva a falhoz vágta a szablyát, és egyből jobban lett. Mi volt ez? Mi a fene ez a kard? Most nincs ideje ezen gondolkozni, jutott eszébe. A kezébe rántotta fénykardját a földről, és megindult Jaxor és nő irányába.

*

Jaxor egy más körülmények közt vonzó, karcsú, kecses nővel volt kettesben, romantikus félhomályban, mindössze három fényforrástól megvilágítva. Mégsem élvezte a helyzetet, hiszen sosem volt képes ellazulni, mikor épp meg akarták ölni. Keményen szorította a kardját, és védett egy oldalvágást, majd ellentámadott volna, de a nő kardjának másik pengéje megakadályozta ebben, így ismét hátrálni kényszerült. A nő apró sikkantások kíséretében zúdította rá a vágások, és döfések hadát, azonban emberfeletti gyorsasággal, és reflexekkel, mindet sikerült hárítania. De egyre fáradt. Nem tudott ellen támadni, a nő erős csapásaitól pedig egyre inkább fájtak az izmai, a lökéshullámtól, ami minden csapás védésekor végigszaladt karjain. Egy nagyobb csapás védésekor, összeakaszkodott a nővel, és majdnem egy percig csak egymást nézték, az összefeszített pengék felett, amik remegtek a használók izmainak túlterhelődése miatt. Jaxornak ötlete támadt: Óriási erőbedobással felnyomta a pengéket, majd elengedte saját kardját, és két kézzel megkapaszkodott a nő hosszú kardmarkolatában, és elrugaszkodott, két talppal mellbe rúgva az ellenfelét, aki ettől hátratántorodott, és elengedte a fegyverét. Jaxor a hátán landolt, ami megsajdult, jelezve, hogy nem kedveli az efféle játékokat. Jaxor nem szeretett ilyen fogásokat nőkön alkalmazni, sőt, nem volt ínyére nőkkel harcolni, de nem volt választása. A nő reakciói azonban gyorsak voltak. Még talpon sem termett, de már kezében volt Jaxor földre hullajtott kardja. Látván, hogy a mostani helyzet semmivel nem jobb, mint az előbbi, fontolgatni kezdte volna a csel helyénvalóságát, de a nő nem hagyott időt erre. A párbaj tovább folyt, és Jaxor folyamatosan hátrálni kényszerült. Sosem forgatott még ilyen fegyvert, és a szokatlanul hosszú markolat miatt kevésbé tudta használni képességeit. Ezzel ellenben, a nő ugyanolyan tehetséget mutatott a tradicionális fénykard forgatása terén, mint saját, furcsa fegyverének használatakor. A folyosó lassan teremmé szélesedett. A párbaj ritmusa megváltozott: a nő lassabban, de sokkal erősebb támadásokat osztott, Jaxor pedig alig bírta kivédeni a hatalmas csapásokat. A következő vágás magasan a feje felől érkezett, nyilvánvalóan a középvonalára koncentrálva. Felemelte a nő fegyverét, hogy védje a csapást, ám ekkor nem várt fordulat következett: a penge irányt váltott, és átszelte a hosszú markolatot, amelynek mindkét végén kihunyt a penge vérvörös fénye. Jaxor sietve elhajította a hasznavehetetlenné vált csődarabokat, és megragadta a nő épp lesújtó karjait. Meg kellett állapítania, hogy termetéhez képest, az ellenfele nagyon erős volt. Álltak, kéz a kézben, Jaxor izzadt, Brooden szintén, ahogy megpróbálták lebirkózni egymás erejét. De nem ment. A karok a levegőben maradtak, remegve, és Jaxor kardjának kék fényétől beborítva. Ekkor Brooden az egyik legősibb praktikához folyamodott, amit csak férfi ellen be lehet vetni. Mikor Jaxor megérezte, hogy változik a nő testhelyzete, arra gondolt, megpróbál kitörni a szorításból. De tévedett. Ahogy megérezte, hogy már nem feszülnek az izmok a nő karján, már késő volt. Letekintve láthatta annak száguldó, vékony fém páncélba bújtatott térdét, ahogy megállíthatatlanul közelít ágyékához. Védhetetlen. A fájdalom gyors volt, és intenzív. Végigfutott testén, gyorsabban, mint ahogy elátkozta a férfi léttel járó biológiai sajátosságokat, és a jelenleg fájdalomforrásként üzemelő szerveket. Belenyúlt az Erőbe, hogy enyhítse fájdalmait, de a koncentrációja a becsapódás pillanatában semmivé lett. Térdre rogyott. Brooden felkacagott, majd a szemében ugyanazzal a kéjes tekintettel, megszólalt:
- Nem is volt rossz. Te is élvezted, Drágám? – Jaxor nyöszörgése egyértelmű nemként volt értelmezhető – Sajnos most vége kell, hogy legyen. Meg kell nézzem, meghalt e már a barátod. – Corran… hasított Jaxor tudatába. Lehet, hogy már meghalt? A halálos mennyiség majdnem kétszeresét kapta a méregből. Brooden kezében ismét felemelkedett a kard, hogy halálra sújtsa Jaxort. Egy villanás látszott Jaxor háta mögött. Egy lézerpenge. A titokzatos alak felszökkent a levegőbe, és egy csodálkozásnyi időt sem hagyva, Brooden mögött landolt, és fél térden állva hátradöfött. Egy sikoly csendült, kétségbeesés és a vereség sikolya. Jaxor megvizsgálta a nőt. A most érkezett támadó, bizonyos Corran Katarn, átdöfte a jobb térdét, hasznavehetetlenné téve a jobb lábát. Kihúzva a pengét, egy gyors mozdulattal felállt, és egy rézsútos vágással átégette Brooden köpenyét, kardtokját, vékony ruháját, és nem utolsósorban a hátába is egy mély, válltól csípőig terjedő szenes szélű sebet karcolt. A nő megvonaglott, elejtette a kardot, majd a földre zuhant, és vad rázkódásba kezdett. Corran átlépett a testén, és elég bizonytalanul állva, de felsegítette Jaxort. Az felvette a kardját, és az övére akasztotta.
- Kösz.
- Semmi… - mondta Corran, de a komlinkjének csipogása félbeszakította. – A többiek biztos végeztek. Be kéne zárnunk a kapukat.
- Igen. – helyeselt Jaxor, és a tőlük telhető legnagyobb sebességgel visszarohantak a vezérlőterembe.

*

- Mit csinálnak már a srácok? – Ordította Dan’ten türelmetlenül, hogy túlharsogja a csatazajt.
- Fogalmam sincs, de siethetnének! – Válaszolt Remad, és félbevágott egy rohamosztagost. Tényleg siethetnének. Dan’ten teljes erőbedobással harcolt, de kezdett fáradni. Remad úgyszintén, bár már lőfegyvere megsemmisült, fénykardjával aprította a katonákat, ám az ajtó, aminek el kellett volna zárnia az ellenségtől, nem ereszkedett le, pedig már elküldte a jelet. Belehasított a látomás emléke. Mi történhet a vezérlőben? Halálos összecsapás? Rosszul tette, mikor egy csapatba osztotta őket? Hirtelen, minden előzetes jel nélkül, az ajtó lezárult. Egy csapással végzett a két utolsó rohamosztagossal, és lihegve deaktiválta kardját. Dan’ten levette sisakját, és feltartotta jobbját. Remad szintén megvált sisakjától, és belecsapott tenyerébe. A terv első felét túlélték.

*

A hangár zengett a beinduló motorok zajától. Mindenki teljesítette a feladatát, és mindössze egy pilótát veszítettek. Tíz vadászgép emelkedett fel, és szépen sorjában elhagyták a hangárt. Őket követve a tizenkét robotvezérlésű vadász, tulajdonképpen, álcázott bomba. Egy vadászgép maradt csak a hangárban, szomorú emlékeztetőül, hogy ez a küldetés már megölt valakit. Amikor minden vadász messze maga mögött hagyta a támaszpontot, Remad beleszólt a mikrofonjába:
- Mehet a tűzijáték fiúk? – Majd mikor megkapta az igenlő válaszokat, lenyomott egy gombot a páncélja alkarvédőjén.
A bázis, vakító fényjelenség kíséretében felrobbant. Minden ott rekedt rohamosztagos bevégezte az életét. Jaxor kicsit kegyetlen megoldásnak vélte, de tapasztalatból tudta, hogy ezek a katonák sosem adták volna meg magukat. Egyszeriben, a robbanást látva, örült, hogy lent hagyta a sith kardot. Így az biztos megsemmisült, és senki nem használhatja többet. Így tűnt a legjobbnak. Figyelmét visszafordította a közelgő csata felé. Ahogy a gépek kiemelkedtek a Dantooin atmoszférájából, eléjük tárult a négy csillagromboló hatalmas alakja. Remélem, működik Corran terve…

*

A Behemót fedélzetén is tisztán látszott a robbanás.
- Ez volt a jel! – Kiáltotta Lyssa a kapitánynak, aki engedélyezte a hajó felszállását. A hatalmas, lomha hajó lassan emelkedett ki a rejtett dokkból, a szakadó esőbe. Elérte a légkör határát, és ahogy kiemelkedett az atmoszférából, bár igyekeztek a lehető legtávolabb kilépni a rombolóktól, hatalmas, robosztus testük tisztán látszott a Behemót hídjáról is.
- Kezdjék el kiszámolni az ugrás koordinátáit, és álcázókat a maximumra! – Adta ki a parancsot Robun mester, aki a kapitány mellett állt. Lyssa csendesen kitekintett az egyik megfigyelőablakon, és látta, amint egy kisebb rajnyi vadászgép nagy sebességgel száguld a rombolók felé. Remélem, működik Corran terve…

*

Sebzetten támolyog a romok között. Fogalma sincs, hogy élte túl a robbanást, de életben van. A fekete kardot használja mankónak, amit a robbanás előtti pillanatban talált. Végighalad a szenes tetemek mellett, amik valaha rohamosztagosok voltak. Fázik. Szétszakadt ruházatán minden esőcsepp áthatol, és esőből nincs hiány. Elérkezik a helyre, ami egykor a hangár volt. Látja, hogy a törmelék egy helyen, magasabb, mint a többin. Egy elsöprő erejű lökést küld a kövekre, a kard segítségével. Egy vadászgép válik láthatóvá, megkímélt állapotban, ellenőrzi, működőképes. Ez a kard… Ha neki adja, a mestere megbocsátja ezt a bukást. Brooden tényleg így gondolja. Bemászik, és elhelyezkedik, melegíti a motorokat. Vissza fog térni a mesteréhet, és reménykedik, hogy megbocsájt neki. Rövidesen vadászgépe felemelkedik, és ő betáplálja a személyes jelet, amivel mestere látta el. Így tudni fogják, nem tartozik az ellenséghez. Remélem, tudni fogják…


10. fejezet
Csapda az űrben


Az űr sötétjében, huszonhárom magányos gép hasította a szénfekete semmit, hogy támadást intézzen az előttük terpeszkedő mechanikus szörnyetegek ellen. A csillagrombolók gyomra feltárult, és háromszakasznyi TIE-mark 5 típusú vadász nyomult ki eddigi rejtekhelyükről, hogy megsemmisítsék az ellenséget. Bár ezek a gépek már teljesen nélkülözték a TIE-mark 1 típus, az első, Sith által irányított Birodalom által használt harcász legtöbb ismertetőjegyét, a TIE-t, most már inkább, mint márkanevet használták, mintsem mozaikszót, amely egy kettős ionhajtómű által reptetett vadászt jellemzett, amelytől az egész galaxisban rettegtek. Corran elmosolyodott a vadászok láttán. Alábecsülnek minket.
- Mindenki támadópozícióba! Készüljetek az első rohamra! – Recsegett Remad hangja a rádióból, az egyetlen kommunikációs csatornából, ami annyira primitív, hogy a sitheknek eszébe sem jutott zavarni – Corran, te is kezdheted.
- Vettem! – Vakkantotta Corran, majd lenyomott néhány gombot a műszerfalon.
A droidvadászok elhúzódtak a főrajtól, majd minden irányba szétspriccelve eltűntek.
- Jönnek! – Hallatszott Dan’ten nyűgös hangja a kommból, és erre válaszolva csatakiáltás rengette meg mindenki dobhártyáját, és egy mély, pajkos hang hallatszott:
- Kezdődik a buli! – Zengte az egyik vörös kommandós, majd előrenyomult, és szabályosan berombolt vadászgépével az ellenség első soraiba, útját villanások, majd robbanások kísérték. Máris vége lett hét ellenséges gépnek. Corran nem akart kimaradni abból a bizonyos buliból, ezért ő is tüzelni kezdett, célzott lövéseket leadva, végzett két vadásszal, majd megfordulva újabb nyomába eredt. Remad kiadta a parancsot a „személyes kontaktusra”. Ez amolyan „oszolj, és egy az egy ellen győzz”-nek felelt meg, és ennek megfelelően a vadászok szétszéledtek, bekerítve, és kivégezve, avagy üldözve az ellenséges pilótákat.
- Valaki nem hagy élni! - Hallatszott Jaxor elgyötört hangja, és Corran biztos volt benne, hogy még nem békélt meg egészen a helyzettel, hogy most azokat kell lelőnie, akiket még korábban a sajátjainak hitt. Kitekintett, és látta Jaxor balra-jobbra farolgató hajóját, és a TIE M5- őt, ami tűz alatt tartotta. Ráfordult, és egyetlen lövéssel felrobbantotta a sith hajót, közben pedig gratulált magának a technikai dokumentációk megszerzéséért, amik lehetővé tették, hogy megtudják, hol van a gépek gyenge pontja.
- Intézve – Szólt a mikrofonjába, és megfordult, hogy szembe nézzen a többi TIE-al, de azok nem voltak sehol, ugyanis a vörös osztag maradványa „átképezte” őket űrhulladékká. Remad és a többiek pedig már a második kötelékben tettek helyrehozhatatlan károkat. Corran megvárta, míg Jaxor, és a vörösök három gépe felzárkózik mellé, és megindultak, hogy megtámadják a következő TIE vadászrajt. Ekkor zavart érzett az Erőben. Biztosra vette, hogy Jaxor, Remad, és Rhavran mester is érezték, mert gépeik egy percre megálltak.
- Félre! Mindenki félre! – Üvöltötte Jaxor, és még épp időben, mihelyst az összes gép szétszóródott, egy vékony sugár jelent meg a TIE M5 vadászok között. Azok nem tudván mire vélni a dolgot, tovább keresték hirtelen eltűnő ellenségeiket, amikor az összes rázkódva, elektromos kisülések kíséretében megállt, és sodródott az űrben. A sugár hatalmasra dagadt, és vakító fény keretében, kék energianyaláb jelent meg az űrben, és hatalmas fénykardpengeként vágva szét a sötétséget, messze elhasított Dantooin, és hőseink vadászai mellett. Ionágyú. Hirtelen a nyaláb elhalványult, majd szertefoszlott, és a csillagrombolókról újabb vadászok érkeztek, hogy pótolják a megbénult, és az elpusztult egységeket. Corran nem értette: Mi értelme volt, hogy megbénították a saját gépeiket, és miért lőttek olyan erőset, amilyen biztos, hogy lemerítette az ionágyúikat? Értelmetlen ilyenekre gondolni, fókuszálj a csatára, szuggerálta magát. Lelőtt két újabb vadászt, miközben azon gondolkodott, hogy mi lehet most Lyssával, és Serával. És egy gondolat úgy hasított az agyába, mint egy éles kés. Hirtelen megfordította a gépét, és nem törődve a gép mellett elsüvítő lézerlövedékekkel, az Erőt megidézve, élesített látásán, és kiszúrta. A Behemót hatalmas teste innen aprónak tűnt, az Erő segítsége nélkül nem is látszott volna. Szikrák, és elektromos kisülések futottak végig a hajón, és Corran megvilágosodott. Nem ők voltak a cél. Nem is a saját gépeik. Óriási káromkodás hagyta el a száját, amit szinte beleüvöltött a mikrofonjába.
- Mi történt? – Hallatszott Remad hangja a rádióból.
- Az ionsugár a Behemótra célzott! Megbénították!

*

- Hogy állunk, Kapitány? – Hördült egy pokoli hang a Palpatine hídjának közepén elhelyezett megfigyelőszékből.
- Szenvedtünk kisebb veszteségeket, de sikerült megbénítanunk a vén csatahajót, ami a bolygó árnyékában próbált elszökni, Nagyuram.
- Nagyon jó. A támadók?
- A számuk elenyésző a mienkhez képest, és a csata kezdetekor „dezertált” egységeknek nyoma sincs. Ha volt hiperhajtóművük, már messzire jutottak, de a közelben nincs állomásuk. Mire a híre megy a támadásunknak, már a miénk lesz a győzelem.
- És a tervrajzaim… - tette hozzá a Nagyúr dörmögve, mintegy magának szánva a kijelentést. – A megmaradt egységek?
- El kell ismernem, hogy nagyon képzettek Uram, de semmi esélyük.
Hörgő nevetés hallatszott, ami végigcsikarta a hídon tartózkodó sithek elméjét, mindörökre nyomot vésve beléjük.
- Folytassa kapitány. Adjon parancsot az ellenséges vadászgépek elpusztítására. Ráérünk elkapni a csatahajójukat, miután eltiportuk ezeket a férgeket.
- Igenis. – Mondta hezitálva a kapitány. Ez egy taktikailag helytelen döntés volt, előbb el kellene pusztítaniuk a hajót, gondolta, de nem mert ellenkezni. – Pilóták, figyelem! Mindenki a gépekhez! Összpontosított támadás! – Majd megadta a jelet, hogy ez a parancs a Corridoron, a Destroyeren, és a Prideon is hangozzon el. Bízott benne, hogy a Nagyúr döntése nem okoz majd kellemetlenséget.

*

Havis elégedetten figyelte az eseményeket a Pride egy tiszti szobájából, ahol épp meditációját végezte. Broodent már a támaszpont robbanásakor a veszteségek közé számolta. Mindjárt indulnia kell. Felemelkedett, elvonta figyelmét a megfigyelő-képernyőről, és megigazította fénykardját az övén. Hirtelen életre kelt a komlinkje.
- Uram! Egy ellenséges vadászgép közelít felénk, egy általunk használt alapkód ismeretlen válfaját sugározva.
- Köszönöm a tájékoztatást parancsnok. Tereljék a gépet a hatos hangárba.
- Máris, Uram.
Havis méltóságteljesen lépdelve haladt a folyosón a hatos hangár felé. Mit hozott neki Brooden? Talán maga Katarn tartózkodik a vadász fedélzetén fogolyként? Nem, ezek egyszemélyes gépek, és hogy Katarn maga jöjjön el hozzá, abban erősen kételkedett. Nem, biztosan Brooden az. Ahogy tovább haladt, más gondolatok férkőztek elméjébe. Vajon mennyire lesz nehéz végezni a Nagyúrral? Átjutni a Palpatine-ra gyerekjáték volt, de leszámolni a Sith Birodalom vezérével… Nagyobb feladat lesz.
Megérkezett a hangárba. Meglátta a kicsi, szövetségi vadászgép sziluettjét, ahogy a légzáró-mezőn keresztülrepülve lassan leereszkedik a földre. Brooden elesetten, és megtörten kecmergett ki a pilótafülkéből, és támolyogva megindult mestere felé, egy fekete pengét húzva maga után a földön. Havis tekintete megakadt a kardon. Brooden kartávolságban tőle összeomlott, és a földre rogyott. Havis felkarolta a testét, majd odaszólt a fedélzeti tisztnek:
- Készítse elő a siklóimat! Az egyiket azonnal elviszem, a másikra szereltessen fel egy bakta-tartályt, tegye bele ezt a nőt, és egy megbízható pilótával indítsa útnak Mustafar felé! A címet azonnal megadom.
A tiszt kiosztotta a parancsot a szerelők közt, Havis pedig forgatni kezdte a kardot a kezében. A Háború pengéje? Csak az lehetett, a híres sith kard, ami több, négyezer éve eltűnt. Érezte az erőt áramlani, hullámozni a penge körül, majd elégedetten tűzte az övébe a fekete kardot. Megölni a nagyurat, sokkal egyszerűbb lesz, mint gondolta. Beszállt időközben előkészített gépébe, és a megfigyelőablakon át nézte, ahogy a Broodent szállító sikló meglódul, majd eltűnik a hipertérben, majd ő is felszállt saját gépével. Rövidesen már landolt is a Palpatine hármas hangárjában.

*

A Behemót fedélzetén úrrá lett a káosz. A sugár becsapódása után minden rendszer megbénult, és igaz, a létfenntartót, és a világítást már sikerült helyreállítani, a motorok, és semmi más sem működött. A hajó magatehetetlenül megfeneklett, túl messze attól, hogy a Dantooin gravitációja visszarántsa a felszínre, viszont túl közel a csillagrombolókhoz, amik rájuk vadásztak. Robun Felron megpróbált úrrá lenni a káoszon, a mellette álló Lyssa Katarn pedig a híd ablakán át figyelte a rombolók mellett folyó csatát.
- Támadnak már ránk? – Kérdezte sötét hangulatúan Felron, és aggodalmasan tekintett végig a sötét műszereken. Még a fegyverek sem működnek. Lyssa szólásra nyitotta száját, mert látta, hogy több száz ellenséges vadász ömlött ki, de meglepő módon, harcba bocsátkoztak az ő vadászaikkal, de nem közelítették meg a Behemótot.
- Furcsa… de nem. A vadászainkkal csatáznak.
- Hm. Akkor hamarosan társaságunk lesz.
Lyssa hirtelen megfordulva szembenézett a mesterrel.
- Ne nézzen így rám ifjú hölgy. Tudom, hogy ez önnek is nehéz, de a vadászaink kevesen vannak, az ellenség viszont, százas nagyságrendekkel több erővel rendelkezik. Fel fogják őrölni a harcosainkat.
Lyssa lehajtotta fejét, és csak figyelte a messzeségben zajló űrcsatát.
- Megyek, megsürgetem egy kicsit a szerelőket! Szükségünk lesz a motorokra, és a fegyvereinkre, hamarosan. – Felron mester nagy léptekkel elhagyta a hidat, Lyssa pedig kisvártatva követte. Jó szerelő volt, és most kellett valami, ami elvonja a figyelmét. Még egy utolsó pillantást vetett a csatára, majd elsietett a hiperhajtómű felé.

*

A Birodalom vétett egy hatalmas hibát, még körülbelül négyszázhúsz évvel ezelőtt. A csillagrombolóik alapjául szolgáló Venator-osztályú csillagrombolónak volt egy gyenge pontja. A hidat egy a cirkáló méretéhez képest vékonyka, keskeny felépítmény tetejére helyezte, amit a Klón-háborúkban néhányszor kihasználták az ellenséges erők. A hiba akkor, és azért vált hibává, mert a Birodalom a hatalomátvételkor a Venatort terveztette át saját csillagrombolóivá, és bár a hajótest jobb, nagyobb erősebb lett, a felépítmény, és a híd problémája megmaradt. Teltek az évek. Évtizedek, lassan, de biztosan évszázadok, a Birodalmat eltörölték, majd újraélesztették, a sithek kezére jutott, elvesztették, csak hogy százötven évvel azután ismét visszaszerezzék. A gépek jobbak, a csillagrombolók nagyobbak, halálosabbak lettek, de egy dolog nem változott. A híd helyzete. De a mai napon, egy tehetséges padawan leckéjéből meg fogják tanulni, hogy milyen rossz ötlet volt így hagyni.

*

Hatalmas csata alakult ki a TM5-ök, és a szövetségi vadászgépek közt. Képzetlen, de elsöprő túlerejű harcosok álltak szemben, a képzett, de elenyésző számú szövetségi harcossal. De most fordult a kocka. A sitheknek meglepetésként hatott, hogy a csata kezdetén gyáván elmenekülő vadászgépek visszatértek. Mint egy fényes vasgolyó, egy szövetségi vadászgép hasított a Pride felé, majd a felépítménybe csapódott. Először semmi nem látszott. Majd egy kék villanás után, egy orbitális méretű lökéshullám úgy hasította szét a felépítményt, mint kés a vajat, lefejezve ezzel a Sith Birodalom büszkeségét. További vadászgépek jelentek meg, a TM5-ök pilótái pedig kétségbeesetten próbálták megállítani őket, de sikertelenül. Néhány röpke másodperc alatt, a belerohanó négy vadászgép által gerjesztett hullámok szabályosan szétszaggatták a Prideot. A pilótákat érthető módon demoralizálta a Sith Birodalom büszkeségének ily gyors, és egyszerű megsemmisülése, de még jobban aggasztotta őket a legnagyobb, Sith vadászok által alkotott „felhőbe” berobbanó vadászgép, amely frontálisan ütközve a csoport közepével, egyetlen lökéshullámmal felrobbantotta az egész felhőt. Több mint kétszáz gépet. Az erőviszonyok kezdtek stabilizálódni, és bár a „bomba”vadászok tetemes pusztítást vittek végbe, még így is túlerőben voltak a Sithek.

*

Jaxor elképedve figyelt gépének pilótafülkéjéből. Mikor szerelték a gépeket, nem gondolta, hogy Corran terve ennyire hatékony lesz: A Pride megsemmisült, és a körötte repkedő vadászokat is magával rántotta, a Destroyer lefejeződött, teste pedig megrongálódott, emellett további, körül-belül háromszázötven sith vadászgép pusztult el. A Corridor, és a Palpatine sértetlen maradt. Jaxor lelőtt egy vadászt a vörösök egyik tagjának háta mögül, aki kurtán megköszönte neki, ezután pedig tovább tárgyalták Corran érdemeit társaival, miközben könnyedén tömegmészárlásba kezdtek az ellenség soraiban. Corran kikerült egy nagy roncsdarabot, majd egy sortűzzel megsemmisített egy újabb vadászt. Villámgyorsan felhúzta a gépét, majd az erőn át megérezte, hogy veszélyben van. Túl későn. Egy köteléknyi TM5 zárkózott fel mögé, és módszeresen tűz alá vették. Ellőtték az egyik motort, a stabilizátort, és mély árkokat égettek. Remad a kötelék mögött termett, Dan’ten, és Jaxor kíséretében, és megsemmisítették őket. De már késő volt. Corran irányíthatatlanná vált gépe, a bal motor miatt pörögve, nagy sebességgel száguldott a Palpatine felé. Corran fejében cikáztak a gondolatok. Rövid hezitálás után, megtalálta a legjobbnak ítélt megoldást, és megpróbálta felfelé kormányozni a gépet, hogy belevezesse a gépet a Palpatine hídjába. Tövig tolta a kormány karját, azonban semmi nem történt. Egyenesen az egyik nyitott TIE hangár felé hasított.
- Úgy néz ki, landolni fogok. Ne gyertek a hangár közelébe, amibe megyek, mert a töltet a gépemben odabenn is felrobbanhat. – Szólt bele mikrofonjába, és remélte társai így is tesznek majd.

*

Remad megértette. Lassított, majd irány váltott, így Jaxorral és Dan’tennel együtt a Palpatine oldalán siklottak végig.
- Mit tegyünk? – Hallatszott Dan’ten elkeseredett hangja, miközben a monitorokon megfigyelhették, ahogy Corran gépe lángolva áthatol a légzáron, hogy odabenn az oxigénnel teli hangárban még inkább lángba boruljon. A kék lökéshullám azonban elmaradt.
- Bemegyek érte. – Hallatszott Remad hangja határozottan – Van előttünk egy másik hangár, ott landolhatok, megkeresem, és kihozom.
- Veled megyek! Ismerem az ilyen bárkák belső kiépítését. – Mondta Jaxor, Remad pedig beleegyezett.
- Akkor én visszatérek a csapathoz! Három gép még elmegy, de négyet már nem nélkülözhetünk. – Szólt Dan’ten majd hozzá tette – Az Erő legyen veletek!
- Veled is, barátom! Igyekszünk visszatérni! – Mondta Remad.
- Remélem is! Akkor már bajban lennénk, ha hárommal kevesebb emberrel kellene megnyernünk a csatát!
Ezt követően, Dan’ten teljes sebességgel indult visszafelé, és a csata sűrűjébe vetette magát, Remad, és Jaxor pedig landolt az egyes hangárban.

*

Corran hatalmas sebességgel vágódott be a hangárba, a lángok pedig már csizmáját nyaldosták, ezért hirtelen elhatározástól vezérelve, lerúgta a pilótafülke tetejét, majd kiszökkent a gépből. Megkapaszkodott, egy TIE oldallapjában, majd az elengedve a talpain landolt, fénykardja bekapcsolva, harcra készen villogott kezében. Azonban senki nem támadta meg. Feltekintve látta, hogy gépe ott lebeg a levegőben, ahol kiugrott belőle. Mindössze egyetlen szikár férfi állt a hangár vas padlózatán, lába előtt két hulla hevert, mindketten a sithek öltözetét viselték. A férfi a karját a magasba emelve tartotta az Erővel a gépet a mennyezet közelében, de ahogy meglátta, hogy a pilóta szemben áll vele, egy hanyag mozdulattal elhajította a gépet, melyben csodával határos módon nem robbant fel a töltet. Széles mosoly jelent meg a férfi arcán, majd a testeket átlépve elkezdett Corran felé sétálni.
- Hahó, Katarn. Rég találkoztunk.
- Sajnos nem túl rég, Trav. Te rohadt áruló.
- A nevem már Havis. Darth Havis. Az apád megölése volt az utolsó munkám, mint Trav. Azután rövidesen megkaptam a sith lovag cí…
- Hidegen hagy az élettörténeted, vagy, hogy mit értél el azzal, hogy elárultad apámat. De most legalább megfizetsz érte. – Még el sem hagyták a szavak a száját, de Corran már felszökkent a levegőbe, hajója felé repülve, csapásra emelte kardját. Havis kettéhasításából semmi haszna nem származna, épp most. De ha eltalálja gépében a töltetet, igaz, hogy ő is meghal, de Havisban, és a Palpatine-ban is helyrehozhatatlan károk keletkeznek. Elérte a célját, kardjának kéken ragyogó pengéje már a hajó burkolatát égette, azonban… a teste megállt a levegőben. Nem tudott mozdulni, és ahogy majd egy méterrel a föld felett lebegett, rossz érzés fogta el. Teste meglódult visszafelé, majd a sithtől majd egy méterre földet ért, és további fél métert csúszott előre.
- Nem hagylak ám meghalni Katarn. Hiszen, te leszel a tanítványom.
Corran felkelt, és meglátta a Jaxor által megtalált fekete kardot Havis kezében. Ezért nem tudta hát belevezetni hajóját a hídba. Havis a kard hatalmát használva behúzta őt a hangárba, hogy ne tudjon kárt okozni, sem a Palpatine-ban, sem önmagában. Ez egy nehéz párbaj lesz. Lassan felemelte kardját, és hirtelen fogalma sem volt, milyen stílusban támadjon. Havissal körözni kezdtek és közben méregették egymást. Mindenképp egy nehéz párbaj lesz.


11. fejezet
Jedik a Sithek ellen


Remad és Jaxor kimásztak a gépeik pilótafülkéiből. Meglepődni sem volt idejük: Az Erő által feljavított, rémületesen gyors reflexeiknek, és érzékeiknek köszönhetően, szinte még földet sem ért a csizmáik talpa, már több méterre szökkentek a vadászaiktól, amiket szinte az ezt követő pillanatban lőtt füstölgő ronccsá a hangár belső védelme. Körülbelül tíz méterre landoltak, kivont kardokkal a kézben. Jaxor körbetekintett. Egyes hangár… Közvetlenül a híd alatt vagyunk. Azonban nem sok idejük maradt, hogy a helyről elmélkedjenek. A hangárba vezető ajtók feltárultak, és félszáz, szürke tiszti ruhát viselő sith áramlott be rajtuk. Kezükben vörösen villogtak silány minőségű, futószalagon gyártott kardjaik. Remad és Jaxor, látván hogy be vannak kerítve, hátukat egymásnak vetették, szinte egyszerre vették fel a Soresu alapállását, és felkészültek a harcra.

*

Corran és Havis lassan köröztek a hármas-hangárban. Corran várta, hogy ellenfele támadjon, azonban, az mintha ugyanerre számított volna, és így sétájuk folytatódott, de a harc nem kezdődött el.
- Dobd el a kardot, Katarn. Nem akarom a véred ontani. De megteszem, hátha így megtanulod a leckét. – mondta Havis, és megforgatta a fekete kardot kezében, hogy nyomatékot adjon szavainak.
- Ez furcsa. Én igen szívesen ontanám ki a tiedet. De sajnos a fénykard nem hagy vérző sebet, így meg kell, elégedjek a darabokra vágásoddal. – válaszolta Corran, azzal az elhatározással, hogy kiprovokáljon egy támadást. De nem járt sikerrel.
- Nagy szavak. Apádnak is sajátjai voltak. De holtan már senki nem nagyzol…
- Ahogy te sem fogsz. Mire vársz? Csak nem félsz egy gyerektől?
- Nem, erről szó sincs. De nem szeretnék kárt tenni a jövendőbeli tanítványomban.
- És mégis miből gondolod, hogy csatlakoznék egy ilyen féreghez, mint te?
- Gondoltam, mutatok egy kicsit a sötét oldal erejéből, hogy jobb belátásra bírjalak.
- Azzal? – Mutatott Corran a fekete kardra. – Szánalmas, hogy ilyem segédeszközökre van szükséged ahhoz, hogy mutass valamit. – Ha sikerül elérnem, hogy büszkeségből eldobja, nyert ügyem van! Gondolta magában, de ez a terve sem sikerült.
- Ez nem csak egy sima szablya, tudod e? Ez egy sith lord lelkét tartalmazza. Engedd meg, hogy elmeséljem a történetét. Több mint hatezer évvel ezelőtt, megtörtént a nagy egyházszakadás, amelyben a sötétebb lelkű jedik, elhagyták a rendet, és a galaxis ismeretlen területeire távoztak, helyet keresve, ami megfelel számukra. A vándorlásaik eredményeként leltek rá a Korribanra, ami a jelenlétük nélkül is fürdött a sötétségben. Itt gyűltek össze, és rövidesen megkezdték a bolygó felfedezését. Ennek az akciónak a hozománya a barlang, ahol több száz humanoid csontvázat találtak, és azok fölött, mint valami bizarr emlékmű, ott függött egy hatalmas, fekete kristály, amely fürdött az Erőben. Abból a kristályból készült ez a kard – felmutatta a kezében tartott pengét, majd folytatta – Évekkel később, miután rendjük felvette a sith nevet, született egy kivételes tehetségű sith. Neve sajnos elsikkadt az évek során, azonban tudjuk, hogy ő volt e kard tulajdonosa. Maga Marka Ragnos ajándékozta neki, mint legkiválóbb harcosának. Azonban hamarosan konfliktus alakult ki kettejük között. A sith terjeszkedni akart. A kard hatalmával kívánta meghódítani az ismert galaxist, de Ragnos megtagadta ezt tőle. Ekkor ő, megfogadván, hogy jobb belátásra téríti a nagyurát, a sith kripták legnagyobbikának tetején leszúrta magát a karddal, minden jelentős szervet elkerülve, egyfajta demonstrációba kezdett. Három teljes évig ült a karddal a mellében, de mielőtt meghalt beplántálta lelkét a kardba, megátkozva azt az örökös vérszomjjal. És lám a csontjai már elporladtak, a neve elhalt, de a kardja az enyém! A kard örökké fenn marad, és az igaz sitheket fogja szolgálni.
- Elég! Elég a történelem órából! Mit akarsz tőlem? Biztos nem cél nélkül akarod annyira, hogy a tanítványod legyek.
- Hm. Legyen. Vissza akarom állítani A Törvényt.
- Miféle törvényt?
- A Kettő Törvényét. Amit még Darth Bane ötlött ki az ő végtelen bölcsességével, és amit Darth Krayt sárba tiport, amikor kihozta hadseregét a Korriban szent bolygójáról. Azt, ami szentül kimondja, hogy csak kettő lehet: Egy mester, és egy tanítvány. Láttam a tervem feltételeit megvalósulni, és idejöttem, hogy bevégezzem, megöljem a Nagyurat, és helyére lépjek.
- Mindig ilyen megalomániás voltál? Vagy ez sith vonás? Miért lenne az jó neked, ha csak ketten lehetnél a tanítványoddal? Lecsökkentenéd a Birodalmad erejét?
- Nem. Csak a sith rangtól fosztanám meg az embereimet. A képességeik fejlesztésében, és a hatalmuk gyakorlásában nem korlátoznám őket.
- Vagyis, nem tennél semmit. Minden maradna a régiben. Attól még, hogy másnak nevezel valamit, attól még az ugyanaz marad.
- Tévedsz! – Meglepte Corrant, de Havis kezdett kijönni a sodrából. Hirtelen mozgást látott a hangár másik végében. Fejét odafordítva láthatott egy szürke egyenruhát viselő férfit. Egy tiszt! Gondolta majd egy adóvevőt látott csillanni a férfi kezében. Ez riadót fúj! De nem volt rá ideje. Teste megrándult, majd szélsebesen Havis irányába szállt. Majd landolt. Egyenesen a fekete kard előrenyújtott élében, ami hátulról átdöfte mellkasát. Corran elborzadva nézte az eseményeket: Mégis, a saját embere volt!
- Ha azt hiszed, hogy a testvérem, vagy a bajtársam volt, tévedsz. – Havis laza mozdulattal leakasztotta a még mindig levegőben tartott, vonagló tiszt fénykardját annak övéről – Szánalmas. Ez jellemzi az egész Sith Birodalmat. Több ezer ehhez hasonló nyomorult flangál a galaxisban, és oly büszkén viselik a sith nevet, mintha megérdemelnék. De mind haszontalan. És a kardjuk… Mindent elárul. – Demonstrációképp, összeszorította markát a kardon, és szabályosan szétmorzsolta azt tenyerében. – Ezért kell, hogy én legyek a legfőbb sith! Ha a törvény visszaáll, egy ilyen gyenge féreg sem becstelenítheti meg többet a sith nevet!
- De egy mégis meg fogja! Mégpedig Te! – Corran szájából szinte üvöltve estek ki a szavak, és tudta, ezzel elérte a kellő hatást. Havis egy lendítéssel ledobta a tiszt élettelen testét, és fénykardját előszedve, a két karddal egyszerre támadt rá. Corran kitért, miközben gyorsan felmérte az ellenfél gyorsaságát, erejét, és stílusát. Végül az Ataru stílus használata mellett döntött, és felvéve annak alapállását felkészült a következő csapásra.

*

Remad és Jaxor vad párbajokba bocsátkoztak a rájuk rontó – meglehetősen képzetlen, ám hatalmas túlerőben lévő – sith tisztekkel. Jaxor kéken ragyogó pengéje széthasított egy forrófejű férfit, miközben azon merengett, hogy ezeket hogy engedhették ki az akadémiáról, anélkül, hogy kiképezték volna őket. Bár Jaxornak kis erőbedobással sikerült félpercenként végeznie egy ellenféllel, láthatta, hogy Remad mennyiben áll felette harci képzettségben, mivel az, egyetlen csapással, rosszabb perceiben is három ellenféllel végzett. Miután felmérte az ellenség képességeit, eltávolodott Jaxortól, és egy furcsa stílusban aprítani kezdte a sitheket. Kardját háta mögé csapta, és mélyen csípője alól osztotta a gyilkos csapásokat, és ha belelendült, minden mozdulata halálos volt.
- Kíváncsi vagy mi ez? – Kérdezte elkapva Jaxor tekintetét – Ezt a stílust a mesteremtől tanultam. – Fejtette ki, miközben sisakos fejével lefejelt egy tisztet, aki túl közel jött.
- Jediket sosem láttam így harcolni. – Mondta Jaxor, bár maga is elcsodálkozott a könnyed társalgási stílusukon, miközben tengernyi ellenféllel harcoltak éppen.
- Mikor mondtam, hogy a mesterem Jedi volt? Nem, ő az utolsó igazi mandaloriai volt, egy vénember, de rettenthetetlen harcos.
- Van rá mód, hogy én is megtanuljam?
- Igen, de nem tőlem. Megesküdtem, hogy az öreg haláláig nem tanítom meg senkinek. Még Corrant sem képeztem ki ebben a stílusban, de az a kölyök… másolja a mozdulataidat, és ha nem figyelsz, már el is sajátítja a stílusodat. Mindegy, most nem ez a téma. Amúgy is azt terveztem, ha valaha megtalállak, elviszlek az öreghez, hogy kiképezzen. Ha itt végeztünk, akár fel is kereshetjük.
Ha itt végeztünk. Olyan könnyen mondja, gondolta Jaxor, mintha nem arról lenne szó, hogy a Sötét Nagyúr zászlóshajóján, egy seregnyi ellenféllel küzdenének éppen. Fél óra múltán, mikor megfutamították az ellenséget, Remad odafordult a ziháló Jaxorhoz.
- Milyen hajó ez?
- A Palpatine. A Sötét Nagyúr zászlóshajója.
- Szerinted a nagyúr itt van?
- A Palpatine nem megy sehova nélküle.
- Értem. Az hiszem, mielőtt Corranért megyünk, el kell intéznünk valamit.
- Mit?
- Le kell fejeznünk a Sith Birodalmat. Végzünk a Nagyúrral.

*

Hatalmas összecsapás zajlott a hármas hangárban. Havis, és Corran pengéi megállás nélkül keresztezték egymást, és Corran kezdte megtapasztalni, milyen erőt képvisel a fekete kard egy sith kezében. Először azt, hogy egy fénykard nem képes átvágni a pengéjén. Testét vérző vágások csúfították, néhány helyen ruhái szakadtak, esetleg égtek szét. De ő nem tudta megsebezni Havist, és egyre inkább védekezni kényszerült. Havis ollót formált kardjaival, és Corran nyaka felé suhintott vele, azonban a pengéi találkozásánál Corran kardja megakasztotta az övéit. De az ütés ereje a falnak lökte, és alig volt képes talpon maradni, de kitartott. Így álltak összeakaszkodva, mikor Havis elvigyorodott.
- Ah. A Fett klán is tiszteletét teszi. – Corran kiterjesztette érzékeit, és megérezte Jaxor, és Remad jelenlétét messziről, de mégis, túl közelről. A fedélzeten vannak.
- Az érzéseid elárulnak. Miért bízol a mestered öccsében? Ő közülünk való.
- Nem hinném – felelte Corran, bár maga sem volt biztos ebben – nem olyannak ismerem.
- Ismered? Tényleg ismered, Katarn? Vagy kaptál egy mesterségesen felépített képet, amit teljesen elhittél?
- Ha el akart volna árulni, már megtette volna! – Corran bizonyossága csökkent, haragja pedig nőtt.
- Valóban? Talán ő az én ügynököm. Talán én rendeztem meg a kis balesetét, hogy bízzatok benne. Mi van, ha az a feladata, hogy végezzen a mestereddel? Vagy, hogy idehozza a Nagyúr színe elé, hogy az ölhesse meg saját kezűen? – Havis szurkálódása elérte a célját. Ahogy Corranban megnőttek a kétségek, kontrollja csökkent, amivel visszatartotta a sötét oldalt, ami benne lakott. Vadul ellentámadott, szabályosan fellökve Havist, akinek fektében kellett odébb hemperednie, hogy Corran pengéje ne hasítsa szét. Helyette csak a padlózatba égetett mély lyukat, olyan mélyet, hogy a duránium lapok alól, feltört egy szervízvezeték gáza. Havis talpra ugorva hátrált két métert, majd a villámok sebességével kapta maga elé kardjait, hogy hárítsa Corran istentelen erejű csapását, amiből többre is futotta neki, így Havis mozdulni sem tudott, de izmai már alig bírták a terhelést, amit a hatalmas támadások kivédése okozott. Hirtelen ötletként maga elé kapta a fénykardját, és hatalmas erőfeszítéssel kivédte a következő csapást, balját kinyújtva, a fekete kard erejét használva eltaszította a hangár túlsó felébe.
- Ez az, Katarn! Használd a dühöd, a gyű… - de Havisban félúton megállt a szó.
Ami érthetőnek tűnt, annak fényében, hogy Corran felemelt karjával fókuszálva az Erőt, éppen leszaggatta a nehéz, acél konzolokat, amik a TIE M5-öket tartották, mikor azok még a fedélzeten voltak. Ötven darab, egyenként is több mázsát nyomó konzolt egyszerre szaggatta ki az őket rögzítő alkotmányból, és azok egyszerre emelkedtek fel. A konzolokat rögzítő, gyengébb fémből készült „függőhidak”, amiket a pilóták használtak beszálláskor, csonkán lógtak a levegőben, egy-kettő lehajlott, mint egy óriási kígyó lekonyuló feje. Havis lenyűgözve nézte a bemutatót, és közben arra gondolt, ha nagyon összpontosítana, akkor is csak a kard erejét felhasználva lenne képes ezt Katarn után csinálni. Ez után megértette, hogy a következő pillanatokban ez mind a fejére fog hullani, ezért megpróbálta megtörni Corran koncentrációját.
- Nem leszek ezek kicsit nagyok, egy ilyen ifjú tanítványnak?
- A méret… Nem számít. – Mondta Corran olyan síri hangon, hogy Havis ereiben megfagyott a vér. Megrettenve figyelte, ahogy Katarn tenyere ökölbe szorul, és a konzolok, meghajolva az erő akaratának, egy hatalmas gombóccá gyűrődnek. Corran meglendítette kezét lefelé, mintha ott lenne valami, amit le akar csapni. A következő pillanatban, az „acélgolyó” szemmel alig követhető sebességgel lendült támadásba, vér, és csont felismerhetetlen masszájává zúzza Havist. Havis az utolsó pillanatban nyújtotta fel balját, amiben a fekete pengét tartotta, és annak erejével elérte, hogy a golyó irányt változtasson, és alig pár centire tőle csapódjon be. Most ismerte csak fel a golyó valós súlyát, ugyanis míg elérte, hogy minimálisan irányt váltson, szinte az összes ereje ráment. A gombóc a padlózatba csapódva beszakította azt, majd a következőt, és így tovább. Végül hat szinttel lejjebb, a főhangárban állapodott meg. Havis megfordulva szólásra nyitotta a száját, de már nem volt ideje rá, ugyanis Katarn két talppal a mellébe ugrott, és a lendület mindkettejüket alátaszította a mélybe.

*

- Ez őrültség! Ő a Sith Birodalom legerősebb hadura! Mit gondolsz, mégis miért ő a főnök?
- Én is erős vagyok. Te is, és ketten legyőzhetjük. Ha útba esik, felszedhetjük Corrant, és hárman leszünk.
- De nem esik útba! Amondó vagyok, szedjük fel Corrant, keressünk valami hajót, és pucoljunk innen.
- Nem. Úgy vélem, az Erő akarata, hogy landoltunk, itt, és Corrantól függetlenül is megtörtént volna. – Remad hangjából érződött a rideg elszántság, és az eltántoríthatatlanság. – Mutatod az utat, vagy itt kell, hagyjalak?
Jaxor felsóhajtott. – Természetesen… veled megyek.

*

Havis feltekintett a mellkasán álló fiúra, mikor ismét kitisztult az agya a hatalmas lökés után. Mindketten zuhantak. A fiú szemébe nézett, és nyomát sem látta az előbb érzett sötét oldalnak, csak rideg elszántságot, és halálos kötelességtudatot volt képes kiolvasni belőle. Zuhantak. Meg fogok halni… tolakodott az agyába a gondolat, és a főhangártól tizenöt méterre cselekedett. A kard erejét használva lelökte magáról Corrant, majd lelassította saját zuhanását, ezt követően pedig puhán, a talpaira érkezett le a főhangár padlózatára. Azonban sehol sem látta Katarnt. Hamarosan ő is földet ér. Kár érte, kiváló tanítványom lehetett volna. De Katarn nem ért földet. Havis zavartan tekintett körül, de sehol sem látta, csak a rá szegeződő, egyre dühösebb sith szempárokat. Kisvártatva, Katarn is befutott, de sokkal nagyobb erővel csapódott be, mint kellett volna. Becsapódásának helyén, hevesen törtek fel a gázok az összetört burkolat alól, majd mielőtt a füst elült volna, a szétroncsolt burkolati elemek felemelkedtek, majd záporozni kezdtek a meglepett Havisra. Aki nem volt annyira meglepett, mint lehetett volna, így balját feltartva, a kard erejével az összes „lövedéket” ne állítsa meg a levegőben.
- Gyenge húzás, Katarn! A fentiek után valahogy többet vártam. De hát, nem lehet… - Mint párbajuk alatt sokadára, belefagyott a szó. Megértette, hogy miért támadott Katarn ilyen könnyű elemekkel. Bizonyítékként pedig, Katarn már a levegőt hasította, majd végül Havis balját is lehasította a kezében tartott fekete karddal együtt. Az felüvöltött, és a koncentrációjának megtörése, és a kard erejének elvonása miatt, az összes burkolóelem a fejére omlott. Végül rájött, hogy Katarn célja nem az összezúzása volt. Csak az, hogy a kardot elvegye tőle. Teljesen legyőzte. Tiszában volt vele, hogy több csontja eltörött, nem menekülhet. Érezte a tanácstalanságot, ahogy Katarn kirángatta a romok alól. Nézte, amint az, az övébe dugja a fekete kardot, amiről ő szentül hitte, hogy legyőzhetetlenné fogja tenni. Nem bízott Katarn kegyelmében. Azután nem, amit az apjával tett. Nézte a csapásra emelt kék lézerpengét, és várta a kegyelemdöfést. És ekkor, a hangárban eddig meglepetten álló sithek, hirtelen tüzet nyitottak Katarnra. Az pedig, félreugorva Havis teste mellől, meglódult támadói felé, és harcba bocsátkozott velük. Havis pedig, csendesen, fülét farkát behúzva, elmenekült, és elrejtőzött a hajó egy rejtett zugában. Még nincs minden veszve. A Fettek még itt vannak, és Katarnban is elhintette már a bizonytalanság magvait. Ma még akármi megtörténhet, és lehet, hogy holnapra már ő lesz a Sith Nagyúr.

*

Corran keményen küzdött. Kardjával hol kivédett egy lövést, hol csapást mért ellenfeleire, miközben minden karlendítésével valakit a halálba küldött. De a sithek csak jöttek. Nem akartak elfogyni, akármennyit levágott belőlük, csak többen lettek. Hátratekintett… és Havis eltűnt. Durva káromkodás hagyta el ajkait, de eszébe jutott, hogy legalább a kard nem került sith kezekbe. Még. De tudta, akármilyen jó harcos, ha továbbra is így jönnek, le fogja gyűrni a túlerő. Ekkor támadt egy ötlete. Egy hatalmas hátra szaltóval az acélgombóc tetején termett, és az ellenfelei meglepettsége által nyert időt felhasználva, elkezdte szétválasztani a gombóc elemeit az Erővel, majd ismét az Erőt használva, mindegyik ajtót, kaput, bejáratot elzárt az acéllapokkal. Az egyetlen lehetséges behatolási pont a mennyezeten tátongó lyuk volt, de Corran úgy ítélte, hogy idő kell ahhoz, hogy biztonságosan leereszkedjenek onnan, és azt az időt inkább az ajtók torlaszainak áttörésére fogják használni. Tehát most van egy kis pihenője. Gyorsan harcképtelenné tette a hangárban maradt sitheket, és a következő lépésén gondolkodott. Kevés ideje van, hiszen az akadályok a megfelelő felszerelésekkel könnyedén áttörhetőek, gondolta. Elkezdett ismerkedni a hangárral, hisz tudta, hamarosan csatatér lesz, amelyben az ellenség sokan, és sokfelől fog támadni, ő pedig… teljesen egyedül lesz.

*

Jaxor és Remad futottak a Palpatine folyosóin, és alig egy szint választotta el őket a hídtól, mikor Jaxor megállt.
- Mi a gond? – érdeklődött Remad.
- Itt egy csomó őrnek kellene állnia. De nincs itt senki. Valami nagy történhetett, ha a híd védelmétől vonnak el erőket.
- Lehetséges, hogy Corrannak sikerült egy kis felfordulást csinálnia?
Mielőtt Jaxor szólásra nyithatta volna a száját, megreccsent a közelben lévő kommunikációs pult, és statikus zörejek kíséretében, egy ismerős hang kezdte el mondókáját:
- Tisztelt Behatolók! Mi a fenéért vagytok a hajón, mikor világosan megmondtam, hogy ne gyertek a közelébe?
- Ez Corran – jegyezte meg Remad.
- Bátor gyerek vagy te. – Mondta Remad hangosan, miután Jaxor csatornát nyitott a jel forrásához. – Egy ilyen személyre szóló üzenetet sugározni az egész hajón! Nem tartasz tőle, hogy vagy téged, vagy minket megtalálnak?
- Nem f

A bejegyzés trackback címe:

https://kisregenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr721676740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása