-Helló! A nevem Curtis Barber. Rendőr vagyok a Vénusz Kirkwood nevű nagyvárosába. A 35-ös körzetben dolgozom, beosztásom őrmester. Azért mesélem el neked most mindezt mert úgy érzem valamit hátra kell hagynom magam után. Valamit ami talán segíthet lebuktatni azokat a nyavajásokat akik ebbe a helyzetbe hoztak. De ne szaladjnuk ennyire előre, itt talán van időm elmesélni a történetet az elejétől a végéig. Ha közben mégis meghalnék valami miatt, szavaimat vedd semmisnek és menekülj innen amíg csak lehet.

-Tehát a történet eleje. Ez egy bonyolult fogalom, lehetne az a nap amikor felvettek a 35-ös körzetbe és pont Ermann százados parancsnokság alá kerültem vagy akár az is amikor egy magát késöbb csak Árnyjátékosnak hívó cracker megszületett. Hiszen ezektől a pontoktól fogva indul a történet, szereplői itt jelennek meg elösször, de én inkább előre ugornék egy kicsit, egész pontosan hat hónappal ezelöttig. Hmmm ez szokatlan. Fel sem tűnt és máris filozofálni kezdtem pedig nincs sok időm. Lehet hogy ezt műveli a halál közeli érzése az ember idegrendszerével? Lehet hogy ez már a sorsba történő belenyugvás mely szerint úgysem mondhatok el mindent neked? Lehet hogy legbelül már tudom hogy amúgy is kifutottam az időből, így már nem árt egy kis fecsegés a világ dolgairól. A francba! Sosem voltam az a fajta aki sterssz alatt sokáig tud koncentrálni, és ezt most eléggé rendesen megszívom. De innentől megpróbálok a történetre összpontosítani.
-Tehát mint már említettem hat hónappal ezelött, pontos dátumra már nem emlékszem, de azt ki lehet keresni a rendszerből, tehát fél évvel korábban történt hogy a körzet szervereit megtámadta egy cracker, a már említett Árnyjátékos. Bár a rendszergazdáink nem voltak éppen a legprofibbak a kölyök, ha lehet, még bénább volt nálluk is, így hamar bemérték a terminált amiről támadott minket, és a különleges egység, amelynek akkoriban még én is tagja voltam rögtön kiszállt elkapni.
-Tíz perc alatt értünk a helyszínre, a gyereket ott találtuk egy hatalmas lakótömb ötvenedik emeletén, egy poros kis szobába amit zsúfolásig töltöttek meg az elektronikus kacatok. Pont mint ahogy a filmekben ábrázolják az ilyen szegény számítógépzsenik lakását. Esküszöm még a félig megevett pizza is ugyanott volt. De megint elkalandoztam. Ha így folytatom tényleg nem sikerül befejeznem. Bár kissé zaklatott vagyok. Kissé nagyon. Nem hiszem hogy hasonló idegállapotban te nem dumálnád szarrá a hallgatód agyát mindenféle filozofikus meg egyéb baromságokkal. Habár ezt embere válogatja nem igaz? A francba! Már megint! Jól van Curits térj szépen vissza a történetre. GYERÜNK!
-Igen- igen a kis cracker. Boccs az elöbbiért, már csak így tudom fókuszálni a gondolataimat. Nyílván megérted. Tehát az Árnyjátékos. Amikor elkaptuk a srácot az épp egy adatchippet készült elrejteni valahová, hál istennek a rá szegeződő tucatnyi K-89-es rohampuska meggyőzte hogy ez rossz ötlet, így nagyban megkönnyítette a dolgunk. Mint kiderült az a kölyök adatokat lopott és törölt a rendszerünkből, egy szigorúan magasfokú dokumentumot, ami Antonio Ramirezzel a hely egyik legnagyobb és érinthetetlennek tűnő drogbárójával foglalkozott. Mondanom se kell hogy úgy csaptunk le rá mint ragadozómadarak a zsákmányra, hiszen valóban az is volt. Miután tudtunk róla hogy Ermann százados azonnal lecsapna rá, és úgy adná tovább mintha a saját érdeme lenne az egész, egy cseles huszárvágással rögtön a drogügyekkel foglalkozó ügyosztály egyik nagykutyája, Perrez ezrdes elé löktük az adatokat, amik alapján könnyen el lehetett fogni Ramirezt és az egész kis bandáját. Akkoriban még nem volt gyanús a tény, hogy az adat már a rendőrség kezében volt mégsem tettünk semmit az ügyben. Azt hiszem a megtalálás és a sikeres akció miatti örömmámorban az agyam egyszerűen átugrotta ezt a kellemetlen kis részt. Veled már megesett hasonló? Ne, ne kérlek ne válaszolt mert kevés az időnk jobb ha végig én beszélkek. Bár te úgysem tudsz hozzám szólni.
-Már megint kezdtem elkalandozni de ezúttal még sikeresen visszatértem az eredeti témához. Legközelebb ha ilyen lesz ordíts rám és én összeszedem magam. Bár így jobban belegondolva épp az elöbb tisztáztuk hogy te nem tudsz hozzám beszélni, még arra sem vagy képes hogy rám ordíts. Nagyszerű most már úgy látszik a memóriám is kezdi felmodnani a szolgálatot. Honnan a fenéből tudjam hogy nem ugyanazt ismételgetem újra és újra abban a hiszemben hogy még nem mondtam el neked? De mindegy megpróbálom folytatni.
-Tehát az adatok Perrezhez kerültek aki rögtön neki is látott egy igencsak garndiózus akció szervezésének. Majd egy hónapig készült minden, amikor végül is a különleges kommandó emberei végremegkapták a bevetési parancsot. Egész pontosan kétszáztizennégy rendőr, volt bevonva az akcióba, az elérhető legjobb felszereléssel az igényelhető legkorszerűbb fegyverzettel és éles tűzparanccsal bárkire aki mozog és nem Antonio Ramirez. Őt élve kelett elkapnunk.
-Az összecsapás részleteit, amikor is megostromoltuk Ramirez belvárosi irodaházát most nem mesélem le, ha jól tudom az összes csatorna élőben közvetítette azt a tűzharcot, így igazán volt alkalmad látni. A lényeg az hogy én, és még két teljesen átlagos rendőr kaptuk el végén a drogbárót, aki egy titkos kis pánikszobában készült golyót küldeni a fejébe. Hál istennek még időben bejutottunk és leütöttük azt a gyáva férget ki mások halálából gazdagodik meg. Mondjuk ez egy kicsit irónikus egy olyan embertől aki azért kapta első előléptetését mert lelőtt két egyetemista fiút, akik Ermann százados lányát molesztálták igen durván. Sosem felejtem el a rémült tekintetüket, ahogy a százados kiadja a tűzparancsot a két fegyvertelen, megbilincselt kölyökre. Pár évvel voltak csak fiatalabbak nállam, és ha nincsenek bedrogozva talán még jófejek is lehettek. Nekem meg le kellett őket lőnöm. Azok a képek mind a mai napig kísértenek, és van egy olyan érzésem hogy lelkem egy darabját akkor vesztettem el véglegesen. Egy ideig ezután bármi rossz történt velem úgy tekintettem rá mint a megérdemelt büntetésre amiatt hogy akkor rosszul döntöttem. Ha nem ismerném ennek az egésznek a hátterét azt hinném a mai nap is amiatt a régi esemény maitt szaródott el ennyire. De ezúttal azért szívok, mert helyesen cselekedtem. Az élet igazságtalan nem igaz?
-A FRANCBA! A FRANCBA! A FRANCBA! Már megint eltértem a tárgytól. Miért nem ordítottál rám amikor elkezdtem valami teljesen másról beszélni? MIÉRT? Ja ezt már megbeszéltük egyszer. Azért mert nem tudsz. Boccs. Kezd egy kis káosz lenni itt a fejemben. De menjünk tovább. Ramirez kihallgatásán öten álltunk amögött a bizonyos tükör mögött: Perrez ezredes, Ermann százados, és az a három hétköznapi hős, akik bár átlagosak voltak mégis megtették azt amire oly sokáig képtelen volt bárki: elkapták Ramirezt. Más szóval én és a két társam is jelen lehettünk a kihallgatáson.
-A kihallgató, Lensen hadnagy volt, egy erős akaratú karizmatikus néger férfi, akit a legtöbb ember szerint Isten vagy politikusnak vagy diktátornak teremtett, de ő a köztes utat választotta és kihallgató lett. Kár hogy nem mindenkinek adatik meg a köztes út áldása. De most már sikerül visszafogom magam, és nem kezdtem elmélkedni a harmadik útról, így elmesélhetem nagy vonalakban hogy mi is történt azon a kihallgatáson.
-Ramirez nem válaszolt semmien kérdésre, nem is kommunikált a hadnaggyal, egyre csak azt hajtogatta: „Egy héten belül kinnt leszek, bármit is tesz hadnagy. Mi a francért kéne pont magával bármit is megoszatnom.” Arra a kérdésre hogy honnan tudja biztosan hogy egy hét múlva kinnt lesz nem volt hajlandó felelni, csak megismételte az elöbbi kijelentését. Lensen hat óra múlva adta fel, és küldte ki a foglyot az előzetes szigorított cellájába. Mikor a drogbáró felállt egyenesen a detektívtükörre meredt és ezt mondta: „Egy hét múlva kinnt leszek vagy örökre itt fogok bennt rohadni a sitten. De ha így lesz gondom lesz rá hogy MINDEN társam is velem rohadjon. Az összes. Nincs kívétel.” Ez a mondat elültette bennem a gondolatot ami késöbb gyanúvá nőtte ki magát: valaki igencsak csúnyán benne volt Ramirez üzleteibe, valaki aki itt áll a szobába, és jelenleg is azon töri a fejét hogy kéne kijuttatnia Ramirezt, mielött az beköpi őt is. Az ezredes és a százados arcáról körübelül ugyanezeket a gondolatokat lehetett leolvasni.
-Ramirez két nap múlva szabadult a börtönből, azonban nem pont úgy ahogy azt ő elképzelte: a hullájára a cellájában találtak rá, a jelentés szerint öngyilkos lett mert nem tudta elviselni hogy megfosztották egykori hatalmától. Szerintem azonban nem ez történt. Már akkor is volt egy ilyen teóriám mely szerint az ember minél magasabbról esik annál makacsabban próbál visszakapaszkodni oda, s annál kevésbé hajlik az öngyilkosság felé. Érdekes elmélet nem igaz? Egyszer beküldtem valamilyen pszihológiai hetilapnak is, szépen kifejtve vagy hat oldalon keresztül, de azok a szemetek még csak nem is reagáltak rá. Jó mi? Beküldtem nekik erre le se szarják. De most veszem csak észre megint eltértem attóla rohadt történettől.
-Na szóval mint már említettem nekem már akkor sem stimmelt sokminden, az én kis magánvélemyénem szerint Ramirez a kihallgatás végén megfenyegetett valakit ott a deketívtükör mögött, csak éppen arról felejtkezett meg hogy ezúttal nem az ő szabályai szerint játszunk. Egy kellően korrupt börtönőr pedig szinte bármit megtesz egy fejesnek aki hajlandó sokat fizetni vagy sokat ígérni. Ez a gyanú nem hagyott nyugodni, és hál istennek létezett egy módszer amivel könnyen a dolog végére járhattam. Van egy technológia, ami immár több mint húsz éve áll kísérleti stádiumban, a kifejlesztő labor még mindig vonakodik késznek nyílvánítani, pedig a kormány sokat fizetne ám érte. Valószínű hogy még nem hallottál erről a vívmányáról a tudományak, ugyanis csak a kiváltságos kevesek láthatták eddig. A kifejlesztő labornak, vagy éppen annak a jóbarátomnak a nevét aki végül elintézte a viszgálatot inkább nem árulom el, a végén még bajok lehetnek belőle.
-Tehát ez a technológia, melynek még nevet sem adtak a kutatói képes arra hogy az emberi agyban olvasson, az emlékek között, mintha csak gy igen hosszú és helyenként roppant unalmas filmet nézne. Mivel használata azonnali szívleállást okoz, ezért csak hullákon lehet alkalmazni kockázat nélkül, de ez engem nem igen zavart mivel pont egy hullám volt. Az egyetlen dolog ami hátráltatott hogy a gépezet az utolsó 24 órán kívül csak elnagyolt, fekete fehér foltokban és hang nélkül adja vissza az emlékeket. Ez zavaró tényező lehet de nem nagyon.
-Említettem már...... Mi a franc volt ez? Kaparásznak az ajtón........ Ők jöttek vissza........ Hallod őket? Hahahahaha. Boccs. Hát persze hogy nem hallod. Hogy a picsába is hallhatnád amikor ez a vacak itt autómatikusan szűri a háttérzörejt. Neeeem barátom. Te csak az én hangomat hallod, de jobb ha elhiszed nekem hogy a rohadékok már kaparják az ajtót. Jobb lenne sietnünk, így gondolod? Rendben akkor igyekezem majd.
-Tehát említettem már hogy a börtönőrök korruptak. Ha ez igaz akkor a hullaházi dolgozók nem tudom mik: elég volt meglengetnem pár közepesen kövér kreditkártyát és már vihettem is Ramirezt amerre akartam. A laborig viszonylag gyorsan eljutottam a kocsimmal ahol a barátommal együtt bevittük a hullát a géphez és nekiláttunk az emlékeiben kutatni. Három napig szenvedtünk folyamatosan, míg végül sikerült rábukkanni a momentumra ahol Ramirez egy kreditkártyának látszó valamit nyújt egy magas, szikár alak kontúrjai felé. Perrez ezredes középmagas, és pocakosodó, míg Ermann magas, szikár férfi. Pont illett rá az a homályos kép de egy hivatalosan nem is létező technológia segítségével egy ellopott hulla agyából kibányászott homályos, színtelen és néma emléket közel sem neveznék megdönthetetlen bizonyítéknak, így kénytelen voltam tovább szaglászni.
-Nyomozásomat az örsön folytattam, óvatosan, feltűnés menetesen próbáltam dolgozni, jól tudtam hogy egyedül kell szembeszállnom az egész örssel, ha valaki észreveszi miben settenkedem nagyobb eséllyel áll a százados pártjára mint az enyémre. Már csak azért is mert az elöbbi több pénzzel és esetleg zsírosabb pozicíóval tudja honorálni a pártfogást. Tehát óvatosan nyomozgattam. Elloptam egy rendszergazda belépőkártyáját, így szabadon járhattam a rendszerben csak arra kelett figyelnem hogy a nyomaimat mindig elrejtsem. Ilyenkor mindig hálátadtam a sorsnak hogy a főiskolán informatikusnak készültem, csak aztán apámat lelőtték egy sima rablásnál, és ekkor határoztam el hogy bűnüldöző leszek inkább mint számítógépbűvész. Furcsa egy életpálya nem? Kissé érdekes belegondolni hogy ha apámat aznap nem lövik le vajon akkor is itt mesélném neked ezt, vagy egy kényelmes, légkondícionált szobában ülnék a pengevékony holokijelző elött és programokat írnék. Jelen helyzetben azt hiszem nem kérdés melyiket választanám. Persze lehet hogy ha informatikusnak megyek akkor is itt ülnék, csak éppen nem a százados hanem a programozócsoport elleni nyomozásomat mesélném neked. Basszus. Most veszem csak észre hogy én már megint gondolkozom, amikor ezek már kaparják az ajtót. Tudod mennyire irigyellek amiért te nem hallod őket? Tudod? Talán jobb is neked hogy fogalmad sincs róla mi zajlik itt. Oh áldott tudatlanság. De menjünk tovább mert lassan kifutunk az időből.
-Tehát óvatos kis nyomozgatásomnak meg is lett az eredménye: mint megtudtam az Árnyjátékos által ellopott kis fájl Ermann százados gépén terpeszkedett, és egy szigorúan bizalmas és titkos holoposta címen több levélre is bukkantam amik utalásokat tartalmaztak azzal kapcsolatban hogy Ermann ezt a fájl egyfajta biztosítékként akarta megtartani Ramirez ellen ha az megpróbálja átverni a közös üzletükbe. Ezután felkutttam a börtönben Árnyjátékost is, akitől megtudtam hogy ő csak akart valamit amiért pénzt kaphat, és az a fájl eléggé értékesnek tűnt ahhoz hogy sokmindenki sok pénzt adjon érte. Szegény gyerek életét valószínűleg megmentettük azzal hogy megakadályoztuk az adatok eladását. Ramirez vagy valaki más biztos berágott volna rá. Márpedig akikre az ilyen alvilági alakok berágnak az meghal. Érzem hogy megint filozofikus hangulatba kerültem, de hál istennek ez a kaparászás segít hogy gyorsann visszatereljem a gondolataimat a szöveghez. Már minden ajtón hallom, sőt még a plafon felől is. Rémisztő egy dolog.
-Visszatérve a kis nyomozásomhoz: Árnyjátékos után Ramirez egykori alvezére következett aki valahogy megúszta a börtönt de azóta név nélkül élt az utcán. Az alvilágban nem sokra tartják azt aki még a börtönt sem válalja azért aki gazdaggá tette, és akinek a legbizalmasabb embere volt. Ráadásul az alvezér Hector Demerong még lejjeb csúszott azóta: lényegesen kevesebb kredit is elég volt a meggyőzéséhez mint amennyit a hullaházban dolgozók kértek. És azért a csekély kis összegért Hector mindent elmondott nekem régi főnöke üzleti ügyeiről. Egyszerűen mindent amit csak tudott. Azonban a szóáradatból engem csak egy dolog érdekelt: Ramirez zsíros kis összegeket fizetett ki Ermann századosnak és cserébe zavartalanul tárolhatta az anyagát a körzeten belül egy hatalmas raktárházba, sőt a zsaruk még vigyáztak is rá. A címből amit Hektor megadott rádöbbentem hogy jómagam is vagy egy tucatszor álltam őrt annál a raktárnál, bár minket úgy informáltak hogy egy egyszerű kereskedő árúját védjük némi plusszpénzért cserébe. Vajon mi történik akkor ha véletlenül benyitok akkor és meglátom mit őrzünk valójában? Hívom a drogellenes ügyosztályt akik kiszállnak lángszórókkal és egyebekkel és helyben felégetik az egészet, nekem meg adnak némi jutalékot meg egyszép nagy plecsnit. Nem. Valószínűleg Ramirez emberei azelött végeztek volna velem hogy egyáltalán előveszem a telefonomat. Az ilyen helyek őrzését nem szeretik pusztán a zsarukra bízni. Vagy ha máshogy akarnék fogalmazni kell valaki aki a raktárra vigyázó zsarukra vigyáz. Ez most egy kicsit bonyolult így hirtelen nem? De a franc essen bele már megint nem arról beszélek amiről kell, sokkal inkább arról amiről jólesik. Pedig már csak a történet vége van hátra aztán megyek is. És micsoda befejezés. Sosem hittem volna hogy ilyet is tapasztalni fogok, bár így jobban belegondolva jobb lett volna nekem e nélkül az élmény nélkül.
-Most pedig a végkifejlet: Említettem többször is hogy a nyomozásomat igyekeztem titokban tartani, de ez nem sikerült eléggé: Ermann megtudta valahonnan és gondolom gyorsan el kart tenni láb alól. Így esett hogy három másik rendőrrel együtt név szerint Gracz, Holloway és White járőrökkel elküldtek ebbe a régi, lepukkant kaszinóba, ahol állítólag csövesek kezdtek garázdálkodni. Mivel nem ismertem egyik rendőrt sem nem értettem miért pont ők jöttek, de most már tudom a választ: őket is ugyanúgy halálra ítélték mint engem, mert valamelyik zsírfejű, talán épp Ermann bögyében voltak. Nos az ítéletük beteljesedett jelenleg mind halottak. Így utoljára elmesélem mi történt velük.
-Megérkezés után négyfelé váltunk, és elindultunk megkeresni az állítólagos rendbontókat. Mivel a központ nem tudott felvilágosítást adni melyik szinten vannak a behatolók mindet át kellett néznünk elég alaposan. A helyben már akkor is volt valami nyomasztó így minél elöbb végezni akartunk, és ha szétválunk egyszerre négy emeletet is át tudunk fésülni. Te aki láttál már néhány horrorfilmet nyílván értetlenül állsz e cselekdetünk elött, de hadd mondjak annyit: éles helyzetben nehéz a józan észre hallgatni és akkor még azt hittük nincsenek szellemek vagy szörnyek, és hogy pár csöves ellen elég lesz a csípőnkre szíjazott géppisztoly ha eldurvulnak a dolgok. Tévedtünk, de eddigre ezt talán már te is leszűrted a hangomból.
-Azt hogy mik ezek a dolgok amik itt vannak, vagy azt hogy honnan ismerte őket Ermann nem tudom. Egyet sem láttam közülük, de tudom hogy ők ölték meg a három másik társamat. Holloway-t például mögülem ragadták ki egy keresztfolyosón. Szegény szerencsétlen hang nélkül tűnt el a feketeségben. Én is csak úgy úsztam meg edig dolgot hogy elbarikádoztam magam ebben a szobában. Most már azonban hallom minden ajtón a kaparászásukat, így tudom hogy körbevettek. Hallom azt az átkozott furcsa kattogást is amit azelött szoktak kiadni magukból hogy támadnak. Mindhárom társamat ilyen hangok után kapták el.
-Befejeztem hát ezt a történetet, nem volt könnyű, de én megcsináltam, és hátrahagytam ezt az üzenetet ami majd lebuktatja Ermannt. Te aki ezt meghallgatod, ne habozz azonnal vidd az itt megtalált hangchipet a rendőrség korrupció ellenes ügyosztályára, ott tudni fogják mit kezdjenek vele, s így munkám nem lesz hiábavaló. Ha elfogadsz egy tanácsot most hogy ezt meghallgattad gyorsan kerülj az épületen kívülre, még mielött elkapnak azok. Én most már búcsúzom, béke veled, örülök hogy meghallgattad utolsó szavaimat.

Szabvány rendőrségi géppisztoly rövid sorozata, majd egy földre csapódó test, és a chip hanganyaga véget ért. Ermann százados, aki a romos és rég kihalt kaszinó második szintjén állt, egy háromajtós szobában, egykori őrmestere fejbe lőtt hullája melett elégedetten elmosolyodott. Lám most megtanulta az a kis őrmester hogy kivel szórakozzon. Eléggé hatásos lett a lecke ahogy ezt elnézte. Már csak pár apróságot kell elrendeznie, például a chip hanganyagának kozmetikázását, ami ugye nem lehet akadály a mai modern tudománnyal, és már készen is áll a főnökeinek a jelentés: Barber őrmester küdetés közben összeomlott, elszakadt társaitól és főbe lőtte önmagát, amire a hátrahagyott hanganyagban adott magyarázatot..
Apropó a háro másik. Igencsak nagy komédiások ezek a fiúk a hangchipen lévő szöveg alapján. Ő csak annyit mondott nekik hogy lőjék fejbe az őrmestert de úgy hogy öngyilkosságnak is be lehessen állítani, erre teljesen befosatták azt az ostoba kis rendőrt. Valószínűleg a fejéért kapott pénzből már rég berúgtak és valamelyik kocsmában üvöltöznek trágár dalocskákat a többi merevrészeg idiótával.
Minden tökéletesen alakult. Ermann elmosolyodott és a kabátzsebébe csusztatta a chipet. Bár minden ilyen könnyen menne. Aztán megderemedt, és az arcára fagyott a mosoly: a háta mögött valami kattogni kezdett.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.