Sok érdekes dolog van a világon. Ott vannak a világcsodák: Stonhedge, Gízai piramisok stb. Következő érdekes dolog a Bermuda háromszög. De most nem ezt akarom elmondani. Történetünk egy amerikai kisvárosban játszódik. Sötét zavaros éjszaka, vihar közeledik. Ott az egyik kis házba egy család beszélgetett. Nem volt olyan jó a körülmény, de nem is olyan rossz. Tehát éppen ment a beszéd mindenről, és szóba jöttek az világ érdekességei. Először még csak a világcsodák amik

a mai technikákkal lehet megvalósítani az akkoriakkal nem .Aztán jött az érdekesebb téma:a Bermuda háromszög .Sok repülő ,illetve hajó eltűnt. Talán mágneses erő? Talán ufók? Sose fogjuk megtudni. De egy biztos nem egy átlagos dolog. Aztán jött a következő érdekes téma: a Hasfelmetsző Jack. Rémisztő és brutális történet .S mint mondtam éjszaka volt .A család fáradt elnehezült volt. Már lassan nyugovóra kartak térni csak még kibeszélték a hasfelmetsző témát. És ekkor kopogtak .Mindenki megijedt hogy ki lehet az éjfélkor ,mert már annyi volt. Kinyitották az ajtót, semmi. a sok rémületre való tekintettel elmentek pihenni. Reggel arra ébredtek, hogy valaki egy macskát felakasztott az ajtóra, brutálisan felszabdalva. Megrémültek, de kinek szóljanak, egy macska ügyében nem fog nyomozni a rendőrség. A városban kitört pánik, mert mindenki megtudta. Egy hónap múlva senki se emlékezett rá. Egy újabb család, ugyanolyan körülmények közt beszélgettek ,sztorikat meséltek. Feljöttek itt is a rémisztőbbnél rémisztőbb témák .Egyszer csak éles ,gonosz kacaj hallatszott, 3 kopogás.A család kinézett, semmi .Sztorik mesélése tovább folytatódott .Egyik pillanatba egy újabb kacaj és három kopogás .A család gyorsan lefeküdt hogy meg ne haljanak az ijedségtől. Reggel a feleség felszabdalva és felakasztva lógott a plafonon. Rendőrségi ügy lett belőle. Semmi bizonyíték, semmi DNS, semmi, ezért le kellet zárni az ügyet. De egy bizonyíték volt: egy háromszög a homlokába vésve .Ekkor utána néztek a macskának, annak pedig a nyakörvére raktak egy háromszöget. A pánik most már kitört, 10 rendőrt kirendeltek hogy őrködjön .Ebből se sült ki sok minden: egy újabb gyilkosság ,egy rendőr. Egy háznál járt ahol kopogtatás volt ,és felszabdalva találtak rá. A rendőrség tehetetlen volt .Már összehívtak minden .A bizonyítékok :három darab háromszög mindegyik halottnál egy. És amikor térképre helyezték a helyszíneket, a három pont egy háromszöget adott ki .A háromszögön belül miden házat átvizsgáltak , de minden hiába. Már csak egy ház maradt ,egy öreg nő élt benne .Kikérdezték :

- Miss.Clara tud valamit a háromszöges gyilkosról ?- kérdezte a rendőr rutin szerűen ,tudta hogy nem fog kapni igen választ.

- Igen tudok róla. - válaszolta halkan

- Elmondaná? - kérdezte izgatottan az egyik rendőr

- Természetes. Tudják én már régen élek láttam sok mindent ,régen, amikor még fiatal voltam ,tanárnőként dolgoztam itt .Sok érdekes gyerek volt .De egy kiemelkedett :egy alacsony fiú .Kicsit gyenge fizikai kepeséggel ,gyenge idegrendszer.10 éves korába észrevettek egy betegséget rajta:tudathasadás .Két énje volt :egy kedves kötelességtudó gyerek és egy gonosz énje. Felnőtt korába a fiatalkori megrázkódtatások hatására elvesztette a kedves énjét. Gonosz lett. Gyilkosságokat csinált. Egy gonosz kacaj és három kopogás, mint most. Próbálták elfogni nem lehetett. Egy évben 3 ember így végezte egy háromszöggel együtt. Egyszer egy ember saját ítélet hozás képen agyonverte egy bárddal. Eltemették, a gyerek, aki meg agyonverte nem kapott semmit. Ennyi.

- Lehetséges, hogy az a gyerek él még?

- Nem. Megállapították, hogy meghalt.

A rendőrök elrendelték a falu azonnali kiürítését ,mert ha nem szellem, akkor egy brutális állat van szabadlábon .Az öregeket is elvitték .Miss.Clarához is bementek ,bárddal a fejébe  ,egy háromszög ,egy levél amibe az volt írva hogy:ÁRULÓ! és ez vérrel volt írva. Kiürítették a várost .Mindenkinek kifizették a házának az értékét .Az őszeset lerombolták .Felszántották mint Karthágót és beszórták sóval, bekerített. Miden ember elment. Itt ér véget a történetünk, több gyilkosság nem volt. De egy dolgot jegyezz meg: ha egy éles kacajt hallasz és három kopogást: MENEKÜLJ!

A bejegyzés trackback címe:

https://kisregenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr701113092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Katamori 2009.05.10. 17:25:53

van néhány elírás
,de amúgy jó!

folytasd bátran!

traubisoda 2009.05.10. 18:35:24

@Katamori:
a helyesírási hibák ez enyémek, mert a szerzőnek nem volt wordje, azt' én javítottam ki.

konor94 2009.05.10. 19:04:20

@traubisoda: már beszereztem egyet.
@Katamori:tényleg tetszett?Nem hittem volna hogy valakinek is tetszik.

Katamori 2009.05.11. 14:13:43

@konor94: egy az egyben ugyanezt gondolnám,ha valaki az enyémhez írna
(az űr harcosai)

konor94 2009.05.11. 15:01:06

Ha ennyire bejön akkor van még 2 ötletem ami egyenlő 2 kis regénnyel .Az első még ezen a héten jön. A második ami hosszabb az meg még sokára.

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2009.05.11. 15:14:26

az alap ötlet jó meg a kivitelezés sem rossz de a vége az nagyon drasztikus és egy kicsit valószínűtlen de ha még írsz pár ilyent akkor már profi leszel

konor94 2009.05.11. 22:43:03

készül egy újabb regény ami teljesen más témájú és egy fura csattanóval végződik.De többet nem mondok.a héten kész leszek vele:d

freddyD 2009.05.14. 20:48:42

@dday15: Ehhez társulnék én is. Egyébként így tovább

konor94 2009.05.15. 20:54:01

@freddyD: Leközelebb megpróbálok annyira nem drasztikusan írni.