"Véleményeket és hozzászólásokat szívesen várunk a művel kapcsolatban."


A nyári éjszakában a 7-es főúton egy metálfekete BMW szeli az aszfaltot. Az autóban négy fiatal ül és láthatóan nagyon jól érzik magukat. A BMW-t egy magas vékony srác vezeti a szemei pedig az alkoholtól elég ferdén állnak. Az anyósülésen a fiú barátnője ül kezében egy üveg Whiskyvel. A hátsó ülésen két lány foglal helyet. Az egyik már annyira felöntött a garatra, hogy már aludt. A másik lány viszont annál élénkebb. Az ő kezében egy üveg Martini, ami már félig üres volt. Az anyósülésen ülő lány meghúzza a Whiskysüveget és odaszól a hátul ülő lánynak.
- Hallod, Betti nagyon elázott! – közben hangosan felnevet – Azt hittem sokkal jobban bírja a piát!
- Hát igen! Kezdő. Még sosem ivott igazán sokat. Most derült ki, hogy mindig csak játszotta a nagy bulizós csajszi szerepét! De te is hazudtál Bandi! „Én nem iszok ma este! Én vagyok a sofőr!” – A lány annyira nevet, hogy még a Martinit is kiönti a lábára. A srác láthatóan megpróbálja összeszedi minden erejét ahhoz, hogy legalább egy értelmes mondatot tudjon mondani.
- De hát én nem… nem ittam! Nem… töményet nem! … Annyit… - Közben egy idióta mosolyt vág és ránéz a mellet ülő lányra. Legalább száznegyvennel mennek. Egy kis ideig csendben utaznak tovább csak az elölülők motyogása és csókolózása töri meg az autó bőgő motorjának hangját. Eközben a hátsó ülésen ülő martinis lány lehúzza az ablakot és kihajol a száguldó kocsiból.
- Mit csinálsz Julcsi? Minek húztad le az ablakot?
- Hiába száguldunk az éjszakában, hiába ittuk le magunkat a sárga földig, hiába érettségiztünk le én nem érzem a szabadság üdítő szelét. – A lány leteszi a martinis üveget az ülésre és kihajol derékig az ablakon.
- Huh, édesem ez nagyon költői volt. Benned egy művész veszett el! – Mondja a lány mosolyogva és előrefordul. Júlia a kihajolt kocsiból széttárja a karjait és behunyja a szemét. Egy különös mosoly van az arcán. A hosszú barna hajába belekap a szél, olyan mintha mindenegyes hajszála táncot járna.
- Na és kicsim, mit csináljunk miután hazavittük Bettit és Julcsit? Átjössz hozzám? – Kérdi ezt Bandi, aki egyáltalán nem titkolja vágyait.
- Oh, Bandi nem úgy nézel ki, mint aki kibírna akár egy menetet is. Részeg vagy! Örülj neki, ha egyáltalán épségben hazaérünk! Ne ilyen dolgokon törd a fejed. Inkább a vezetésre koncentrálj, mert elég kanyargósan vezetsz!
- Jaj, ne már! Hogy mondhatsz ilyet Éva? Én vagyok részeg? Nézz csak magadra! Még a kocsiig sem tudtál eljutni anélkül, hogy ne estél volna el vagy kétszer. – Bandi, szemmel láthatóan eléggé ingerülten reagált Éva válaszára. Ezután kisebb vitatkozás alakul ki a pár között. Júlia pedig kinyitja a szemeit és nézi a száguldó autóból az égboltot. Telihold van. Egy felhő sincs az égen. Egyszer csak megpillant egy madarat magasan szárnyalni. Sokáig nézi a madarat, ami balról érkezik. Egy sas az. Nesztelenül cikázik az égen szárnyait teljesen széttárva. Júlia pedig rezzenéstelen arccal figyeli a madarat. Az ókoriak szerint a balról érkező madár rosszat jelent. A lánynak pedig pontosan ez a gondolat villan át az eszén. A zsigereiben érzi, hogy valami történni fog. Nem tudja, hogy mi de úgy érzi, mintha a sas figyelmeztetni akarná őt. Júlia visszahajol az kocsiba és leül. Bandi és Éva egyre hevesebben vitatkoznak, már szinte kiabálnak. Júlia nem tudja elvenni a szemét a csillagok között repülő madárról. A sas magasra repül, és egyre lassabban csapkod a szárnyaival. Egyszer csak megállnak és kitárja őket. Lassan kúszik az égen a madár. Egyenes a Hold felé repül és eközben az elölülők veszekedése egyre jobban elfajul. Júliát most ütötte meg annyira az alkohol, hogy már nem tudja igazán felfogni a körülötte zajló eseményeket. Egyfajta szorongást érez, a hangos veszekedést pedig tompán hallja. Szemei csillognak akár a drágakő és visszapillant a madárra. A sas pontosan a Hold előtt repül el. Ebben a pillanatban Júlia úgy érzi, megállt az idő. Éva pedig a szavait felváltja tettekkel. Erősen vállba üti Bandit, aki hirtelen félrerántja a kormányt. Az autó áttér a szemközti sávba, ahol épp egy másik autó jön velük szembe. Bandi a volán mögül próbálja visszakormányozni a BMW-t. Megrántja a kormánykereket jobbra és kitér az autó elől ám ez nem bizonyult elegendőnek. Miután visszarántotta a kormányt az autó beleszáguldott egy villanyoszlopba. Hangos sikítás és kiabálás hallatszott. Még ugyan ebben a másodpercben egy hatalmas csattanás vetett véget a kiabálásnak és a rémületnek. De nem csak a kiabálásnak és rémületnek, hanem valamennyiük életének is. Az anyósülésen ülő Éva „természetesen” nem volt bekötve, így vagy öt métert repült a szélvédőn keresztül. A kocsi eleje totálkárosra tört. Bandinak esélye sem volt. A sebességmérő százötvenöt környékén állt meg. A hátsó ülésen helyet foglaló Betti sem volt bekötve. Ő éppen aludt a baleset bekövetkeztekor, és mint egy rongybaba csapódott neki a vezetőülésnek. Semmit sem érzett. Júlia még a sas után bekötötte a biztonsági övet, de ez sem bizonyult elegendőnek. Súlyos sérüléseket szenvedett és beütötte a fejét. A szíve leállt. A sas pedig szárnyalt tovább az égbolton…
Júlia hirtelen magához tér, de nem az autóban. Nincsenek rajta sem sebek, sem horzsolások. Egy teljesen sötét helyen van. Semmit sem lehet látni. A lány nem tudja felfogni a helyzetet. A szíve egyre nagyobbakat dobban és a pulzusa is egyre szaporább. Pár pillanattal később félénken megszólal.
- Valaki! …Hol vagyok? Mi történik velem? – Júlia hangja teljesen megremeg. Már majdnem egy könnycsepp csordul ki a szeméből. Váratlanul egy fehér fény jelenik meg a magasban. Egyre közelebb jön a jelenség. Hasonlónak látja, mint a madarat a Hold előtt. Ennek is szárnyai vannak. Hatalmas szárnyai. Lassan leereszkedik Júlia elé. Kirajzolódik az alakja ennek a fehér fénynek. Egy magas, emberhez hasonló alak, kinek fején csukja van, ami arcát majdnem egészen eltakarja. Hátából két hatalmas fehér szárny ágaskodik, amit lassan lehajt karjai mögé. Ruhája hófehér, egészen a talpáig elnyúlik. A lábait nem is látni tőle.
- Ki vagy te? Talán egy angyal? Mi történt velem? – Júlia rémülten és gyorsan kérdez. Még soha nem látott ehhez hasonló teremtményt.
- Nyugodj meg, Júlia! – Mondja ezt az idegen, a lehető legmegnyugtatóbb hangon. – Tőlem ne félj. Én nem foglak bántani. Te az előbb szenvedtél balesetet. Emlékszel?
- Igen. – Egy kis várakozás után folytatja a lány. – Meghaltam?
- Igen, meghaltál.
- És hova kerülök? A Mennyországba? – Ekkor az idegen elmosolyodik és egy költői kérdést szegez a lányhoz.
- Hát mit mondjak neked. Inkább felteszem a kérdést. Minden héten jártál templomba? Imádkoztál rendszeresen? Vezekeltél a bűneid miatt? – A lány mélyen hallgat. Nem tudja, mitévő legyen. Gyerekes dolgokat hoz fel mentségére.
- De én hiszek Istenben! Bérmálkoztam is. Azt hittem, hogy a mennybe jutok. Én jó ember vagyok!
- Az amerikaiak nagy része azt hiszi, hogy a mennybe jut. Naiv egy nemzet. Azt hiszik, rájuk máshogy vonatkoznak Isten törvényei. „Jó ember vagyok.” Kihez képest jó? Egy terroristához képest lehet. És Teréz anyához képest? Nektek, embereknek inkább az utóbbihoz kéne mérnetek magatokat.
- Én nem akarok a pokolba kerülni! Mond, miért kerülök oda. – Kérdi Júlia a könnyeivel küszködve.
- Én egy szóval sem mondtam neked, hogy a pokolba kerülsz. Ez csak a saját következtetésed.
- Hova kerülök? Mondd el kérlek!
- Én ezt nem mondhatom el. Ez nem az én feladatom. De ha mindenáron el akarod kerülni a halált, én talán visszaadhatom neked az életed. – Az idegen ezt olyan nyugodt és lágy hangon mondja, hogy Júlia szinte megrémül ettől a túlzott nyugalomtól.
- Visszaadnád az életem? Ki vagy te? Isten? – A lány lábai megremegnek félelmében. Fél az ismeretlentől. Az idegen ekkor felnevet.
- Nem, nem vagyok Isten!
- Hogy hívnak?
- A nevem Fényhozó, de neveznek Fenevadnak, Diablonak, Sátánnak és Gonosznak is. – A lány teljesen megrémül. Ijedtében elkezd hátrálni.
- Mit akarsz tőlem?
- Egyességet ajánlok. Én nem árulom el azt, hogy hova kerülsz. Lehet, hogy menny, lehet, hogy pokol, lehet, hogy a tisztító tűzbe kerülsz. Én nem válaszolok erre. De ha úgy gondolod, hogy a pokolba kerülsz, én meghosszabbíthatom földi életedet.
- Mi az ára? Mit kérsz érte cserébe?
- A lelkedet. Ezáltal a szolgám leszel a földi világban és én hatalmat adok neked, ahhoz, hogy segíts tervem elkészítésében.
- Hatalmat? Miféle hatalmat?
- Egy démonsereg feletti hatalmat kapsz tőlem. Irányíthatod őket kedved szerint, de ez nem csupán egy játékszer, hanem fegyver, amivel engem segítesz.
- De ha neked adom a lelkem, akkor, ha meghalok, a pokolra fogok jutni. Ezt nem tehetem… - Júlia láthatóan meginog. Nem tudja mire vélni a helyzetet.
- Miért? Tegyük fel nem adod nekem a lelked, de lehet, hogy a pokolra jutsz így is. Mondd csak nem lenne jobb meghosszabbítani az életedet? Még sokáig élhetnél. Élvezhetnéd az életet! – A lány komoly gondolkodásba kezd. Mérlegeli a helyzetet és így szól:
- Rendben! Odaadom a lelkem cserébe meghosszabbítod az életemet. – Az idegen, aki magát Fényhozónak nevezi, elmosolyodik.
- Az egyesség érvénybe lépett! – Mondja a Fényhozó visszhangzó, erős hangon. Ezután előrenyújtja a kezét és a lány fejére teszi. – A tervemben te leszel a cinkosom és segíteni fogsz engem. Most pedig visszatérhetsz saját testedbe. Júlia szemei előtt minden elsötétül és egy erős nyomást érez a mellkasán. Nehezen kinyitja a szemét és látja, egy mentős leveszi a mellkasáról a defibrillátort. Fáradtnak és gyengének érzi magát. Fájdalmai vannak.
- Visszatért! A pulzusa lassú, de stabilizálódik! – Kiált fel a mentős. – Vigyük be a kórházba, gyorsan! – Két férfi átemeli a lányt egy hordágyra, majd beteszik a mentőautóba és elindulnak a kórház felé. Júlia ezután heteket töltött kórházban. Amikor magához tért a kómából sokkos állapotban volt. Nem lehet könnyű megemészteni azt a tényt, hogy a barátaid a másodperc törtrésze alatta halálos balesetet szenvednek. De nem ez volt a legrosszabb a rehabilitáció során. Közelről sem! Júliát minden éjjel pontosan abban az időben, amikor a baleset történt rémálmok gyötörték. Látta a szemei előtt, ahogy az autó belecsapódik az oszlopba és darabokra hullik, majd ezután következett a találkozása az idegennel, aki magát Fényhozónak nevezi. Kristálytisztán hallotta élete legfontosabb mondatát: „Az egyesség érvénybe lépett!”. Ugyan úgy, ugyan azon az erőteljes mindent megrázó hangon. A rémálmok hat héten át hatvanhatszor játszódtak le előtte. Ezekről a dolgokról nem beszélt senkinek. Minden félelmét magába fojtotta és csak remélte, hogy ez csupán álom volt és nem valóság. Miután felépült a balesetből folytatta megszokott életét, de valami elveszett belőle. A baleset elvett egy darabot a lelkéből. Talán nem is csak egy darabot…
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kisregenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr61283951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ruhnra · http://ruhnra-konor-sites.blog.hu 2009.08.15. 21:10:38

Tetszik.A spawnra,meg a pokollovasra emlékeztet.De akkor már folytassátok hamar!

Bigi91 (törölt) 2009.08.16. 17:36:04

@Ruhnra: Örülök, hogy tetszett. Már rég kész van, de valószínűleg a folytatását nem fogod itt viszontlátni, mert ezt és még (valószínűleg) 4 történetet kiakarunk adni egy könyvben a közeljövőben. Azért küldtük be ide ezt a storyt, mert kíváncsiak vagyunk a véleményekre. Egyébként ne számíts arra, hogy ez egy olyan történet amiben az emberkék hullanak majd mint a legyek :D Szal nincs köze a spawnhoz. Amúgy mindent saját magunktól találtunk ki benne és nem koppintottunk sehonnan. (Ha mégis akkor az nem volt tudatos)