I.
A nevem Toriq Linderman. Komiszár voltam. Számos hadjáratban vettem részt és több tucat légió komiszárjaként az én feladatom volt harcra buzdítani a Birodalmi Gárda katonáit. Har-coltam a démoni Káosz, az anarchiát képviselő Orkok sőt még a titokzatos Elda faj ellen is.
A Császár a megmondhatója, hogy mennyi ellenséggel végeztem a csatamezőkön az Ő nevé-ben. Komiszári címemhez azonban az is hozzátartozott, hogy néha a saját gárdistáimat is ki kellett végeznem. Az okok egyszerűek voltak: gyávaság, alkalmatlanság, eretnek megnyilvá-nulások és még számtalan bűntett mely a Birodalmi Gárda hírnevét csorbította. Utólag se ké-rek elnézést azokért a katonákért, akiket én öltem meg. Háború volt és rendet fenn kellett tar-tani! Mindenáron!
- Voltak azonban események, amelyek mélyen elgondolkodtattak. A most következő történetet a szintén komisszári pályára lépő fiamnak ajánlom, mintegy figyelmeztetésül. A történetem-ben rájön arra, hogy néha nem az ellenség jelenti a legnagyobb veszélyt a csatamezőn, sőt nem is a saját embereink gyávasága és ostobasága. Hanem az igazság. A Kegyetlen és a Halálos Igazság! Ezt mindenképpen el kell hallgattatni! Nem szabad, hogy az Impérium egyszerű harcosa megfertőződjön az igazsággal. Az igazság gyöngeség és határozatlanság. Nekünk komiszároknak kell megteremteni az igazságot! Igazságot a harcban és a Császárban! Ameny-nyiben valamelyik gárdista eltér ettől az igazságtól meg kell büntetni! Szigorúan! Töretlenül hiszek a Császárban! Viszont a Síva bolygón történteket nem hagyhatom leíratlanul. Még mindig a legszörnyűbb emlékeim közé tartoznak a bolygón történtek. És nem a Káosz meg-romlott erői okozták az álmatlan éjszakáim sokaságát, hanem a csata forgatagában felbukkanó váratlan dolog: A Kegyetlen és Halálos igazság!
II

Síva nevű mezőgazdasági bolygó az Impérium keleti részén egykoron csodás bolygó lehetett. Felszínének a háromnegyedét a csodaszép zöldes-kék óceánok tették ki, valamint a maradékot többnyire sík, erdős szárazföldek. Éghajlata is elviselhető volt, a gazdag termőtalajának kö-szönhetően bőven megtermett mindenfajta gyümölcs és zöldség melyet szerte az Impériumban fogyasztottak.
A háború azonban ezt a bolygót is elérte. A tengerek színe vörössé vált a Káosz kultisták számtalan véres rituálék eredményeiként. Az erdők többségét kivágták, vagy szétlőtték. A termőföldek már nemcsak a termesztett gyümölcsökkel és zöldségekkel volt tele, hanem a helyi lakosok, kultisták és gárdisták tetemeivel is. Az egykori kék égbolt is bíborrá és skarlát-vörössé vált a hipertéri űrviharok miatt. Olyan volt, mintha valaki vércsöppökkel szennyezte volna be az égbolt kékjét.....
Adriel Sontar, Halifex Cápái ezred egyik szakaszvezetője, legalábbis így gondolta. A hiperűrvihar hatásában nem tudott sokáig gyönyörködi, valahogy mindig megfájdult a feje tőle. Egyszerűen elviselhetetlen fájdalmat okozott a fejében a látvány, sőt néha azon kapta magát, hogy elered az orra vére. Bajával azonban nem volt egyedül, szakaszának tagjai is ha-sonlóképpen élték át a hiperűrvihar látványát.
- Átkozott mágia! Eretnekségek!- morgott magában.
Ki nem állhatta a mágiát. Túlságosan is félt tőle. Akárcsak a többi katonája. Gyűlölte a Káoszt és a hipertér összes teremtményét. A puszta létezésük is káromlás volt a Császár szemében. Ezért is ölte meg őket Sontar, hogy dicsőséget szerezzen az Ő nevére. Meg azért is, mert fájt neki, amit ezzel a bolygóval műveltek.
Síva megrontása három hónappal ezelőtt vette kezdetét. A bolygó kormányzója váratlanul meghalt egy balesetben. Mivel utódját még nem választotta ki a két fia közül, ezért a testvérek harcba szálltak egymással a hatalomért. Végül az egyik testvér,Geroitas, segítséget kért a Bi-rodalomtól. A Birodalmi Gárda, látván hogy csak testvéri viszálykodásról volt szó, csupán egyetlen ezredet bocsátott Geroitas rendelkezésére. Így esett választás a Halifex Cápáira . Optiunon a Halifex Expedíciós Haderő súlyos veszteségeket szenvedett el az Orkoktól. Habár a csatát végül a birodalmiak nyerték meg, a haderő nagy része megsemmisült és visszaküldték újjászervezésre. Halifex Cápái volt az egyetlen ezred, mely minimális veszteségeket szenvedett el. Egy új komisszárt neveztek ki parancsnoknak és egyenesen Sívára küldték őket. Nagy volt gárdisták meglepetése mikor leszálltak a bolygóra! A testvéri viszály démoni őrjöngésbe csapott át. Valamiféle Káosz kultusz terjedt el a lakosság körében,a nem hívők nagy részét megölték vagy feláldozták a sötét isteneiknek. A helyi gárdával egyesülve felvették a harcot a kultisták ellen, de a bolygó megtisztítása túl nagy falat volt az ezred számára. Tehát segítséget kértek a Birodalomtól. A felmentő sereg megérkezését várták: egy teljes páncélos hadosztály, egy gyalogos hadosztály, és ha a komiszár szavai igazak voltak, akkor Császári Öklök nevű űrgárdista rend is részt fog venni majd a bolygó megtisztításában. Addig is a Halifex Cápái-nak és a helyi milíciának vissza kellett foglalniuk Kháli városának űrkikötőjét, amiről azonban tudták, hogy nem lesz könnyű feladat. Azonban a főváros még túlságosan messze volt, előtte még egy sor kisebb települést kellett biztosítaniuk. Sontarnak már elege volt, hogy egész nap egy lövészárok alján ült és várt. A tisztek már két napja szervezték a támadást. Mi is volt a neve ennek kisvárosnak? Sontar nem emlékezett rá. De hát kit érdekel? Életében már sok bolygón és városban megfordult. A neveket már nem bírta megjegyezni. Az, hogy most eggyel több várost tisztítanak meg a Káosz híveitől és lőnek romhalmazzá, a Birodalom számára mindegy volt. Egy olyan Birodalomnak, amely több milliónyi bolygóból állt, mit számít egy aprócska kisváros sorsa? Sontart se izgatta magát túlságosan a kisváros jövője miatt. Sajnálta, ami a szép bolygóval történt, de ő katona volt. Tette a kötelességét, teljesítette a felettesei parancsát, vezette a szakaszát. Tudta. Most azt a feladatott kapta, hogy a roham idején a várost az erdő felől közelítse meg szakaszával. A rohamig még azonban volt egy kis idő és úgy döntött addig rágyújt egy cigarettára.
Arra lett figyelmes, hogy egy magas, tagbaszakadt férfi közelít feléje. Azonnal felismerte: Victor Tifor, egy másik szakaszparancsnok, és egyben a legjobb barátja. Már tíz éve harcoltak egymás mellett. Egykoron egy szakaszba tartoztak,de Optiunon történt keserű győzelem után mindkettőjüket szakaszparancsnokká léptették elő.
Tifor leült Sontar mellé és szintén rágyújtott egy cigarettára. Mikor kifújta a füstjét, elkezdett beszélni:
- Már megint egy véres csatának nézünk elébe, barátom!
- Tudom, de hát te is tudod, hogy ezt a Istencsászárért tesszük valamint pedig azért, hogy dicsőséget szerezzünk a Birodalomnak.
- Igen, ölünk és meghalunk a Földön Lakózóért!- Sontarnak azonnal feltűnt a gúnyos hang-súly, ahogy ezt a barátja kimondta.
Már nem először fordult elő Tiforral kapcsolatban, hogy csaták előtt melankóniába süllyedt. Sokat töprengett és gyakran kétségbe vonta a harc értelmét. Sondarnak kötelessége lett volna, jelenti a komiszárjának, de nem tette meg. Már csak Tifor maradt meg a régi szakaszából.
- Sontar, te el szoktál gondolkodni azon, hogy talán létezik egy másik igazság, amit a vezetőink elhallgatnak előlünk?
- Az igazság: az a hit a Császárban!- válaszolta Sondar és remélte,hogy barátja felhagy ezzel a témával kapcsolatban.
- Persze a megkérdőjelezhetetlen hit! Téged nem gyötörnek néha kétségek?- kérdezte Tifor, majd amikor nem kapott választ Sontartól így folytatta:
- Tudod te valójában miért is harcolunk? Talán az Istencsászárért? A Császár egy zsarnok, aki nem több egy koporsóba zárt, haldokló embernél. Állítólag a saját nevére se emlékszik. Sze-rinted valaha emlékezne egy katonára, mint Victor Tifor vagy Adriel Sontar? Vajon tudja azt is, hogy most háború zajlik a Síván vagy az egész Impériumban?
- A tudás átok!- vágta rá azonnal Sontar.Tifor sóhajtott ,majd folytatta:
- Igen átok, de hatalom is egyben. Az igazság ugyanígy. A vezetőink, komiszárjaink, prédiká-toraink meg az inkvizítoraink mind tudják. Ezért is hallgattatják el, mert akkor nem lennének most háborúk.
- Ezt te se mondod komolyan, a Káosztól kezdve fajok tucatjával állunk hadban. Harc az emberiség egyetlen esélye ebben az univerzumban. Mi ne.....- azonban barátja közbevágott:
- Szerinted nem lehetne szövetkezni meg békét kötni más fajokkal? Nem lehetne egyetlen ellenségre összpontosítani? Elhitetik velünk azt, hogy az összes idegen faj aljas és csalárd. Pedig nem egy olyan esetet ismerünk történelmünkben mikor az Eldákkal, sőt a Tau Biroda-lommal együtt arattunk győzelmet egy-egy csatában közös ellenségünk felett. A vezetőink azonban nem teszik meg ezeket a lépéseket, mert tudják, hogyha összefognánk, akkor siettet-nénk a békét. És ha valamitől igazán félnek, az a béke és az igazság .- Sontarnak nem tetszett az, amit hallott. Tudta, ha beszélgetésüket kihallgatják és jelentik, annak szörnyű következ-ményei lennének rá és barátjára nézve. Barátja szavai azonban nem engedték, hogy most elmenjen, és valami mással foglalkozzon.
- Már több ezer éve háborúzunk más fajok vagy a Káosz ellen. Ha vége szakadna az összes háborúnak, az emberek elkezdenék megkérdőjelezni a feudalista típusú kormányzási rendszert és a vallást. Most olyan vallás terjedt el az emberi naprendszerekben mely a háborúra épít. Ebből nyerik hatalmukat. Nekik érdekük, hogy az emberiség állandóan harcoljon valakivel. Amíg háborúzunk, nem gondolkodunk. Megfigyelted, hogy pontosan azokon a bolygókon tör ki általában lázadás, ahol már liberálisabban gondolkodnak az emberek? Mintha a Birodalom titokban támogatná ezeket, a lázadásokat, nem? Legalább van indokuk, hogy újra visszavezethessék a bolygó politikáját a megszokott vallási és feudalista rendszerbe.
- De ha igazad is lenne, ne felejtsd el, a legveszélyesebb ellenfelet mind közül: a Káoszt. Ta-lán kössünk békét velük is? Vagy szövetkezzünk velük?- vágott közbe Sontar
- Dehogy. A Káosz a legveszélyesebb ellenfél mindközül. A Káosz képes démoni rontás alá venni emberek ezreit, akár egész bolygókat is. Tanúi lehettünk, ahogy a Császárhű gárdisták átállnak a Káosz oldalára és ölik meg saját bajtársaikat. De hát erre is van megoldás. Pszik! A galaxisunkat járó Fekete Hajókon fiatal, friss psziket gyűjtenek össze az egész Tejútban. Ezeket azután a Földre viszik. Legtöbbjét lélekforrasztással a Császárhoz kötik. Néhányukat, főleg a lázadókat, kivégzik. Csupán nagyon kevés pszi érdemes arra, hogy kiemeljék és fel-vértezzék a Káosz csábítása ellen. Ezekből lesznek az inkvizítorok. A Káosz többnyire a psziken keresztül támad. Nem lehetne az összes pszit felkészíteni a Káosz elleni harcra? Per-sze a megfertőzötteket likvidálni kellene. Hány és hány pszit áldozunk a Császárnak, hogy tovább éljen az aranyprotézisbe zárva, ahelyett hogy ezeket a psziket inkább kiképeznénk? Hisz a Császárnak az a célja, hogy az emberiség megújuljon, és sikeres harcoljon a hipertér lényei ellen. Így viszont hogyan fogunk győzni, ha a legtöbb pszit feláldozzuk, a maradékot meg arra képezzük ki, hogy végezzen a hozzá hasonló emberekkel?
Sondar már nem bírta tovább hallgatni Tifortot. Felállt és búcsúszó nélkül otthagyta a barát-ját. Elindult megkeresni szakaszát. Útközben akaratlanul is, de elgondolkodott barátja szava-in. Lehet, hogy igaza van? Valóban annyira könnyű lenne szövetséget kötni más fajokkal? Nem tudta a választ. Most azonban nem volt olyan hangulatban, hogy elmélkedjen. Így is aggódott amiatt, hogy esetleg valaki kihallgatta őket. Annak szörnyű következményei lenné-nek. Valószínűleg barátját kivégeznék eretnek megnyilvánulás címén, s őt pedig elítélnék, mert nem jelentette feljebbvalójának az esetet. Sondar sóhajtott egy mélyet. Nehéz helyzetbe került. Most azonban nincs idő ezzel foglalkozni. Hamarosan úgyis elkezdődik a csata.
Egy kilőtt Chimera csapatszállító mellett akadt rá a szakaszára. Kockáztak, kártyáztak és néhányan a fűben feküdtek. Elégedetten nézett végig a katonáin. Mindannyiuk felkészült már a csatára, sőt nem bírták kivárni a kezdetét, feszültségüket a játékokon keresztül tudták leve-zetni.
Szuronnyal ellátott lézerpuskáik tisztán és feltöltve pihentek a vállukon. Néhány katonának az övén kézigránát lógott. Az egyik katona, az óriásira nőtt Melish, épp rakétavetőjéhez intézett fohászt. Sontar elmosolyodott mikor meghallotta a katona ájtatos litániáját. Talán a barátja tévedett. Ezeket, a katonákat nem érdekelte, hogy miért harcolnak, inkább örültek, hogy harcukkal segíthetnek dicsőséget szerezni a Császárnak és a Birodalomnak. Csendben elvo-nult az emberei mellett, akik tisztelegtek neki. Sweirer, a helyettesse, odalépett hozzá és visszaadta Sontar fegyvereit, amelyeket reggel elkért a parancsnokától.
- Maga a káplán áldotta meg őket, uram. A Császár áldása kíséri a lánckardját és a plazma-pisztolyát!- Sontar meghatódva vette át fegyvereit. Plazmapisztolyát az övébe helyezte, lánc-kardját pedig a jobb kezében tartotta. Nagyon szerette a lánckardját, melynek markolatján oltalmazó és hűségrúnák voltak belevésve.
Épp meg akarta köszönni Sweirernek, mikor hangos sípszó hasított a levegőbe. Elkezdődött! Megindult a roham! Sontar azonnal előrántotta plazmapisztolyát. Katonái azonnal éberek lettek, levették vállukról a lézerpuskáikat és mindannyian szakaszparancsnokuk felé fordul-tak. Sontar elkiáltotta magát:
- Halifex Cápái! Előre a dicsőségért és felemelkedésért!- s megindultak az ellenséggel teli erdő felé.
III

Halifex Cápái és a bolygóvédelmi erők közösen megindították támadásukat a Káosz által megfertőzött kisváros ellen. A síkság felől akarták elfoglalni a várost. Sietniük kellett, mert a asztropaták jelentései szerint a felmentő sereg már belépett Síva rendszerébe. A síkságon könnyen át tudtak vágni a páncélos és a gyalogsági alakulatok. Ez sietség azonban azzal járt, hogy könnyű célpontot nyújtottak az ellenségnek. Halifex Cápái, mely gyalogos ezred volt, alkotta a támadó éket. Szürkészöld egyenruhájú gárdisták rohantak az ellenséges lövészárkok felé. A roham közben katonai dalokat és indulókat énekeltek. A katonák így akarták növelni a harci kedvüket és csökkenteni az kultisták morálját. Az ellenség azonnal válaszolt a gárdisták énekére: géppuskatüzet nyitottak. A hosszú és mély géppuskatűz elől a katonák fedezékbe vonultak. A fedezéket a velük együtt haladó Chimera csapatszállító páncélosok jelentették. Szorosan elbújtak mögéjük, a kultisták lövései ártalmatlanul lepattantak a csapatszállítók páncéljairól. Ezt az ellenség azonnal észrevette, s megindította ellentámadását. Vérrel felfes-tett Káosz szimbólumokkal ellátott tankok indultak a Chimerák irányába, hogy kilőjék őket, s így a gyalogságot szétszórják. Mint megvadult farkasok egy védtelen csordára, úgy vették rá magukat a Birodalmi Gárda páncélos egységeire. A tankban ülők őrjöngtek, és már szá-jukban érezték a győzelem ízét. Ám örömük korai volt. Ezzel a taktikával sikerült a Káosz páncélos erőit kicsalogatni a nyílt terepre. Levegőből birodalmi felségjelű vadászgépek sorra lőtték ki a Káosz tankjait. Néhány visszafordult a saját vonalai felé. Ezekkel a Chimerák kö-zött megbúvó kicsiny, de gyors Sentinel lépegetők végeztek pontos lézerágyúikkal. Rövide-sen csupán kiégett roncsok maradtak a Káosz harckocsiijaiból. Ezután a Chimerák lelassultak, s az eddig háttérbe húzódó Hellhoundok törtek előre. Bekapcsolták lángszóróikat. Hosszú lángnyelvek felperzseltek mindent: lövészárkot, ellenséget, növényzetet, egyszóval mindent. A Hellhoundok után nem maradt más mint megfekedett föld. Mikor a lángok elaludtak, a gyalogság kibújt a Chimérák fedezékéből és folytatta rohamát. Ezzel egy időben megszó-laltak a csatatértől nem messze elhelyezkedő Basilisk ütegek is. Zárótüzet zúdítottak a kisvá-rosra, hogy késleltessék az ellenség utánpótlását és megpuhítsák a terepet a támadók számára. A haditerv eddig kiválóan működött. A sík terepen minden nagyobb nehézség nélkül át-törtek. Viszont ott volt az az erdő a kisváros előtt, amely sok gondot okozhatott volna a tá-madó haderőnek. A Káosz erői könnyen oldalba tudták volna őket kapni az erdőn keresztül és súlyos veszteséget okozni. Hogy ez ne történjen meg, Adriel Sontar kapta azt a feladatott, hogy szakaszával tisztítsa meg az erdőt az kultistáktól. Szépen haladtak előre, legyűrve min-denfajta ellenállást. Emberei többnyire könnyűfegyverzettel voltak ellátva, itt ugyanis nem kellett tartani ellenséges páncélosoktól. Nehéz fegyverzet híján óvatosan kellett előrehaladni-uk a lomblevelű fák között, de Sontar így is elégedett volt az embereivel. Tökéletesen össze-dolgoztak katonái, segítették és fedezték egymást. A harcok közben Sondar megállt pihenni. Erőt gyűjtött, hogy képes legyen tovább folytatni az előrenyomulást. Nekidőlt egy korhadt fának és érdeklődve nézte a kultisták és a gárdisták kegyetlen harcát. Sweirer egy feléje futó kultistának mellkasába döfte szuronyát, Hufford egy kibiztosított kézigránátot vágott fede-zékben kuporgó kultisták közé, Melishnek pedig éppen a csata hevében merült le az energia-cellája, így hatalmas lendülettel saját lézerpuskájával arcon csapta az egyik Káosz imádót. Sontar még ilyen távolságból is hallani vélte a koponya reccsenését.
Hirtelen, szinte a semmiből két tetovált arcú alak jelent meg a szakaszparncsnok előtt. Kultisták voltak. Valószínűleg az egyik bozótban rejtőztek el. Sontar sejtette, hogy annak a kettőnek parancsba adták,hogy keressék meg és végezzenek a szakaszparancsnokkal. Szépen megvárták, míg lemarad a szakaszától. Mindkettő vörös selyembe volt öltözve. Kezeikben lánckardot tartottak. Arcukon az Istencsászárt megszégyenítő tetoválások húzódtak. Sontart elfogta az undor és a rosszullét, ahogy ezeket, az ábrákat nézte. A két kultista elindult feléje. Sontar célzás nélkül belelőtt plazmapisztollyal a hátsónak a mellkasába. Gőzölögve esett a földre. A másik, megbosszulva bajtársa halálát, a társa nevét ordítozva csapott le Sontarnak nem maradt ideje egy újabb lövésre, így azonnal felemelte saját, megáldott lánckardját. Hárí-tott. A kultista vicsorgott, miközben a lánckardja egyre közelebb került Sontar nyakához. Pisztolyát már eldobta, két kézzel fogta a lánckardját, de a kultistába rettentő erő szorult. Tudta, hogy erőben nem múlja felül ellenfelét, ezért bakancsával belérúgott. A kultista egy pillanatra engedett a lánckard fogásán. Ezt Sontar azonnal kihasználta. Oldalra vetődött. Amint felállt a földről előrerendítette lánckardját. A kultista felüvöltött, ahogy a lánckard behatolt a mellkasába és átszakított belső szerveit. Vérre, mint valami felszínre törő gejzír fröcskölt szét, beterítve Sontar szürkészöld páncélját. Mikor már nem mozdult Sontar elége-detten húzta ki lánckardját, s közben köszönetet mondott az Istencsászárnak a segítségért. Pisztolyát megkereste, majd az után szakasza után indult, hogy befejezzék a rá bízott felada-tot.

IV

A csata a kisvárosért, amelynek Sontar már a nevét is tudta, Moksa, két óráig tartott. Annak ellenére, hogy a Birodalmi Gárda milyen gyorsan tört előre a síkságon a városban kénytelenek volt lelassulni. A zárótűz nagy károkat okozott a városban székelő Káoszhívőknek, de amint befejeződött a bombázás, azonnal befészkelték magukat a romok közé. Tankelhárító ágyúkat rejtettek el szétlőtt házakban, géppuskások lapultak meg kiégett autóroncsok közt, aknákat telepítettek a törmelékkel borított utakra, mesterlövések foglaltak el kitűnő lőállást a még éppen maradt tornyok ablakánál. Gárdisták csak házról-házra tudtak előretörni. Figyelmesen átvizsgáltak minden egyes épületet. A lángszórók és a kézigránátok hatalmas segítséget nyújtottak a tisztogatáshoz. Végül, mikor városházára kitűzték a Birodalom zászlaját - a kétfejű sast fekete háttér előtt, a kultisták maradéka elmenekült a városból. Nem hagytak maguk után semmit csak egy kiégett, romokból álló várost.
Sontar fáradtan leült egy szobor maradványára. A szobor feltehetőleg a dicsőséges Istencsá-szárt ábrázolta,de a Káosz hívei ledöntötték. Csendesen figyelte a takarítási munkálatokat. A kultisták holtesteit elégették, a gárdistákét pedig összegyűjtötték, és hullatároló kocsikba he-lyezték. Köztük volt két embere is: Kornijov és Hufford. Mindketten a városi harcokban es-tek el. Az egyiket egy mesterlövész szedte le, másik meg egy aknára lépett. Szakaszából töb-ben is megsebesültek, voltak, akiket a sebtében felállított tábori korházban ápoltak súlyos sebesülésekkel. Sontar fájdalmasan nézett körbe. Az ég színe továbbra is skarlátvörös volt, habár az asztropaták jelentése szerint a hiperűrvihar elmúlt. Moksát szinte a föld színével tették egyenlővé. Nem messze tőle, egy összetört Káosz oltárt figyelt meg. Vajon hány és hány ártatlan városbelit áldoztak itt fel sötét isteneiknek?
Sontar átkutatta a zsebeit. Cigarettát keresett. Eszébe jutott, hogy az utolsót Victor Tifor je-lenlétében szívta el. Tényleg, mi lett a barátjával? Túlélte? Netán ápolják a tábori korházban? Lehet, hogy ő is holtan fekszik a hullaszállító Chimérában?
Felállt és elindult megkeresni Tifort. Elindult a szűk, törmelékekkel és roncsokkal borított utcákon. Nem tudta, hogy merre keresse barátját,de hát volt ideje és amúgy is unatkozott, s ezenkívül szüksége volt cigarettára. Útközben barátja elméletén rágódott. Ahogy haladt a szűk utcában, hirtelen három alak tűnt fel egy eldőlt, füstölgő Sentinel roncsa mögött. Ketten szürkészöld egyenruhát viseltek. A harmadik, aki a két ember között állt, egy fekete komisz-szári kabátot, hátulján egy hatalmas kétfejű sassal. Piros koponyákkal kidíszített tányérsapka alatt azonnal felismerte a komisszárt. Toriq Linderman, az újonnan kinevezett parancsnokuk állt és magyarázott egy térdelő katonának. Sontar csak most vette észre a térdelő, szintén szürkészöld egyenruhát, viselő katonát. Már tudta, hogy mi folyik ott. Egy rögtönítélő bíró-ság. Komiszár volt a bíró és a végrehajtó. Nem ismerte meg a katonát, mert arcát kezébe te-mette, s a sisakját se vette le. A szerencsétlen vajon mit követhetett el? Gyávaság? Dezertá-lás? A kiadott parancs megtagadása? Sontar közelebb lopakodott a négy katonához. A Sentinel takarásában nem látták őt, viszont ő se látott semmit, de legalább hallotta a tárgya-lást.
- Kíván valamit felhozni mentségére?- kérdezte az elitétől. Ám az elitélt nem szólalt meg.
- Ezennel kijelentem, hogy Victor Tifortot, Birodalmi Gárda Halifex Cápáinak sza-kaszparancsnokát, Toriq Linderman komiszár bűnösnek találta az eretnek-megnyilvánulás pontjában. A teljes szöveget felvettük, mely többször tartalmaz a birodalomi politikát ellenző gúnyos részeket. Bűnösnek találtuk az istenkáromlás pontjában is. Ítélete: halál. Végrehajtása: azonnal. Tekintettel a szakaszparancsnok korábbi eredményeire az ítéletet akasztásról, golyó általi halálra módosítottuk.
Sontar nem hitt a fülének. Óvatosan kilesett. Azt hitte, hogy félre hallotta a nevet, de valóban a barátja térdelt ott. Kezét a háta mögé tette, sisakját levette és belenézett a komiszár szemé-be. Linderman a térdelő katona mögé állt. Előrántotta a pisztolyát, és áldozata tarkójára szorí-totta. Meghúzta a ravaszt és Victor Tifort kicsavart fejjel a földre hullott. A két katona meg-fogta az elernyedt testet, és magukkal cipelték az utca végén álló hullaszállító Chimérához. A komiszár elégedetten kezdte el énekelni a Figyelmezd a Terra diadalát, kezdetű zsoltárt.
Adriel Sontar tudta, hogy barátja után őt is megkeresik és elitélik, mint bűnrészest. Sajnálta Tifort. Meghalt azért, mert másképp látta a világegyetemet, mint mások. Vagy talán valóban tényleg jól látta? Azért ölték meg, mert kimondta azt, amit a vezetők valójában művelnek velük? Tényleg csak kihasználnak minket, hazugságba kényszerítenek? És ekkor megértette barátja szavait. Egyfajta megvilágosodáshoz közeli állapotba került. Hogy miért? Mert tudta az igazat. Mert tudta, hogy mi jelenti Birodalom számár a legnagyobb veszélyt. Nem a fosz-togató Orkok, nem az őrületes Káosz, nem a feltörekvő Tau Birodalom, nem a rejtélyes Elda faj, valamint nem a miden életet bekebelező Tyrannida kaptárflotta.
Hanem a Halálos és Kegyetlen Igazság!

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.