400 év telt el a monumentális yavini ütközet óta. Belviszályok, háborúk szabdalták szét a galaxist, uralkodók, kancellárok, jedik egyesítették újra, meg-újra, de ők sem védhették meg az egység végét jelentő végső csapástól: a galaxis ismert területein kívül a Sithek szövetkeztek a mandaloriaiakkal, akik nagyjából 50 éve újra megjelentek a galaxis színterén, és rengeteg képzett erős harcossal rendelkeztek. Együtt óriási hadianyagokat halmoztak fel és lerohanták a Galaktikus szövetséget. A jedik, és a hadsereg megpróbálta feltartóztatni őket, de ráébredtek, hogy a sithek nem csak szövetkeztek a mandaloriaiakkal hanem az erőre érzékeny példányokat kiképezték és lézerkardokat adtak a kezükbe. Rettenetes helyzet alakult ki: a képzetlen katonák és a kisszámú jedik álltak szembe a képzett és nagyszámú mandaloriai haddal. A sithek meghúzódtak és hagyták, hogy a mandaloriaiak megnyerjék a csatákat. Végleges változások mentek végbe: a jedi rend felőrlődött, a szövetség a galaxis végébe szorult. A sithek irányították a galaxist. És ekkor a kígyó a saját farkába harapott. A sithek elkezdték kiirtani a szövetségeseiket, mert féltek, hogy túl erőssé válnak. A megmaradt jedik és mandaloriaiak összefogtak. Két űzött, de nem összetartó faj egyezsége volt ez. Az nem várt szövetség új fajt hozott létre: a jedi mandaloriaiakat, aki az erőben és a fénykard művészetében is kaptak kiképzést. A mandaloriai vezér, Corad Fett beleszeretett egy jedi tanítványba, Cara Tornba. A szerelem kölcsönösnek bizonyult, és (mivel a jedi rend szabályai jelentősen meglazultak) két gyermek lett az eredménye. A nagyobbat Remadnak, a kisebbiket Jaxornak nevezték el. Mindkét gyermek kivételes tehetséggel rendelkezett az erő terén, Remadot elkezdték a jedik útjaira nevelni. A szövetség, a jedik, és a manaloriaiak harca azonban hiába volt: A sithek, kémek révén megtudták, hogy hol rejtőznek, és orbitális pályáról szétbombázták a bazist, az otthonokat, mindent. Remad és Jaxor, szüleik halála után két mandaloriai jedi társaságában, egy kissebb hajóban próbáltak, de azt a sithek vadászaikkal lelőtték. A mandaloriai jedik egy mentőkapszulában visszalőtték a két gyereket a bolygóra, így ők már nem voltak a felrobbanó hajóban. Jaxor tizenegy, Remad tizenöt éves volt. Az akkori sith nagyúr, aki épp a csatacirkáló fedélzetén tartózkodott, hogy láthassa végső győzelmét, megérezte Jaxort és Remadot, hiszen csak úgy sugározták az erőt magukból, és parancsba adta a bolygó átkutatását. A csapatok már csak Jaxort találták, és megérezték, hogy mennyire átjárja az erő, ezért elvitték magukkal, hogy sithet neveljenek belőle. A súlyosan sérült Remad ezt a közelből végignézte, és megesküdött, hogy megtalálja testvérét.
Eltelik 10 év.
Jaxor erős harcossá és az egyik legjobb kardforgatóvá válik a sithek közt, de nem emelkedhet a nagyurak tanítványainak szintjére, mert az átnevelés ellenére emberséges és túl kegyes maradt. Remad az ellenállás vezérévé vált és Mandaloriaiakat és jediket képez ki a fénykard és az erő használatára, a Dantooinon felállítja a támaszpontját, ami kiképzőhely is egyben. A sithek a Dantooint készülnek megtámadni és a nagyúr azt akarja, hogy Jaxor vezesse a támadást,mert új tanítványt keres és hallott a képességeiről, de arról is ami a személyiségében nyomasztotta sitheket, és így akarja letesztelni őt. Ha gyenge úgyis elhullik...
A testvérek rövidesen szembekerülnek egymással...

1. Fejezet
Corridor

Jaxor Fett egyenes testtartással állt a Corridor nevű sith csatacirkáló hídján, és az előtte elterülő Dantooin látványában gyönyörködött. Alig huszonegy éves volt. Amióta az eszét tudta a sitheknél élt. Néha álmodott egy másik életről, de az álmok vége mindig szétzúzott mandaloriai páncélokba, és rengeteg vérbe torkollott. Olykor azon gondolkodott, hogy ez tényleg lehetett az élete, akkor miért nincs semmi emléke róla. Amikor a sithek rátaláltak egy mentőkapszulában fogalma volt arról, hogy került oda. Ez már tíz éve történt. Valószínűleg beverte a fejét a landoláskor és ez okozott amnéziát. De ezeket a gondolatokat mindig elhessegette magától.
Végignézett élrevasalt szürke egyenruháján, és megakadt a szeme az övén függő lézerkardon. Ahányszor ránézett mindig eszébe jutott az, ahogyan megszerezte a kristályokat, amik narancssárgás-piros színt kölcsönöztek a pengének. A Mustafaron maga szedte ki a földből ezeket a vulkáni kristályokat, amikor egyszer kiszökött az ott felállított sith kiképzőtelepről. De ez már régi történet volt. Gondolatai visszatértek a jelenbe. Amióta a cirkáló orbitális pályára állt, nyomasztotta az előtte álló feladat. Fel kellene perzselnie ezt a planétát, de nem akarta, és azt sem érezte, hogy szükséges lenne. A sith nevelés, és környezet ellenére nem tudott olyan dolgokat boldogan és rezzenéstelenül végezni, mint az ártatlanok kínzása, vagy falvak felgyújtása, de sajnos mindkettőben része volt már. Úgy érezte nem való a sithek közé, és tudta, hogy azok sem fogadják be. Vívótehetsége, és jártassága az erőben nem tette népszerűbbé, de nem is vágyott olyan emberek megbecsülésére, amilyennek társait és a tanítványokat ismerte meg.
Egyetlen ember volt, akit tisztelt, és szinte apjaként tekintett rá. Egy vén rabszolga volt, aki a fénykard forgatására tanította a tanítványokat, szemtől szembeni harcok során. Rengeteget edzett, és beszélgetett az öreggel. Egészen a napig, amikor a sötét nagyúr új tanítványt nem óhajtott magának. Az öreget küldték az arénába, hogy tesztelje a tanítványokat. Termesztésen nem bírtak vele, mert az öreg, kora ellenére virtuózként bánt a karddal. Ekkor a legerősebb a tanítványok közt azt mondta, hogy az ellenfelet egységben kell legyőzni. A tizenhárom tanítvány egyszerre rohamozta meg, és akármilyen jól vívott, ezt már nem védhette. Ott halt meg az arénában. Ekkor a legerősebb tanítvány így szólt:
- Most a többit!- és egy gyors csapással lefejezett hat tanítványt, a többiek pedig csodálkozva meredtek rá, de ők sem éltek sokáig, csapások, és döfések erdejében hamar halált leltek. Az áruló pedig nagy léptekkel az emelvényhez sietett, amin a sötét nagyúr foglalt helyet. Az így szólt hozzá:
- Miért tetted ezt?
- A sith módszere az árulás nagyuram.
A nagyúr arcán groteszk, szinte élvezetteljes mosoly jelent meg, majd így szólt:
- Nagyon helyes! Mi a neved?
A tanítvány fejet hajtott, majd ennyit mondott:
- Star'rk, nagyuram.
Ezek után nem volt kérdéses, hogy Star'rk esélyes lett arra, hogy a nagyúr tanítványa legyen. Egyetlen ellenfele Jaxor lett, aki nemcsak kiváló vívó, de jó stratéga, és erőhasználó is volt. Az is magától értetődött, hogy a nagyúr őket, kettőjüket bízta meg azzal, hogy vezessék a támadást a Dantooin ellen. Jaxor úgy gondolta, a Nagyúr képtelen új tanítványt választani, amíg két erős egyén is van, aki alkalmas a posztra, ezért elküldte őket, annak a reményében, hogy valamelyikük végez a másikkal. Hirtelen ellenséges jelenlétet érzett, és meg sem kellett fordulnia, hogy tudja: Star'rk mögötte áll. Jaxor lézerkardja felé nyúlt. De Star'rk nem támadott, ezért leengedte kezét és megcselekedte, amin már rég gondolkozott. A kommunikációs tiszthez fordult majd így szólt:
- Nyisson csatornát a bolygóra!!
- Mi a francot csinálsz? - Szólt rá Star'rk. Jaxor ügyet sem vetett rá.
- A hálózat aktív. - szólt a tiszt.
- Köszönöm. Dantooini támaszpont figyelem! Itt Jaxor Fett a Corridor csatacirkáló kapitánya! Kapcsolják le a támaszpont védelmét, és adják meg magukat! Ha így tesznek nem lesz bántódásuk!
Ahogy befejezte, lökést érzett a hátán.
- Megtagadtad a parancsot, te rohadt áruló! Megadásról szó sem volt! Innen is szétbombázhattuk volna a bázisukat! Ha bekapcsolják a pajzsaikat, esélyünk sem lesz erre! - Ordította Star'rk.
- Mindig is tudtam, hogy gyáva vagy. Még egy öregember legyőzéshez is tizenkét ember segítsége kellett. Nyugodj meg, légvédelmük… vagy talán attól félsz, hogy landolnunk kell a bolygón, és szemtől szembe kell legyőzünk őket? - Felelte Jaxor hűvösen.
- Azt hittem, nehezebb lesz okot találnom arra, hogy megöljelek. Köszönöm, hogy leegyszerűsítetted nekem! - Mondta Star'rk és előrántotta lézerkardját.
Jaxor szó nélkül aktiválta a magáét, és kivédte az első csapást, majd a másodikat is. Elhárított még két döfést, majd egy lendületes suhintással megfosztotta Star'rkot a kardot tartó kezétől, és a szablyát megfordítva tenyerében, egy oldalcsapással fejétől is. Ez egész párbaj egy pillanatig tartott csupán, mire a tisztek és technikusok feleszméltek, már vége is volt. Egy pár pillanatig még elkerekedett szemekkel néztek Jaxorra, aki még mindig aktív kardjára, és az ellenség testére meredt. Kikapcsolta a pengét majd ennyit szólt:
- Ezt érted is öreg barátom.
A hídon beállt csendet a kommunikációs tiszt, kicsit remegő hangja törte meg:
- Uram, a bázis holo-kapcsolatot kezdeményez! Fogadja a hívást?
- Igen, köszönöm. - Mondta Jaxor, majd elindult a hologram szobába, hogy válaszoljon a hívásra. Ahogy elhagyta a hidat, az egyik tiszt egy apró kommunikátort vett elő, aktiválta, majd halkan beleszólt:
- Fett megölte Star'rkot.
- Érdekes fejlemény. Kiváltó ok?
- Fett megadást kínált a bolygónak. Star'rk megtámadta.
- Ah. Megadást kínált?
- Igen uram.
- Akkor áruló lett. Kár érte. Végezzenek vele! A módot magára bízom, de Dantooinnak is mindenképp pusztulnia kell.
- Igenis! - Mondta a tiszt és bontotta a kapcsolatot. Máris a módon gondolkozott, amivel biztonságosan végezhet Fettel és Dantooinnal egyszerre. Tudta, ha jól hajtja végre a parancsot, jutalomban részesülhet, de ha nem… A Nagyúr haragja is legendás volt.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.