A párbaj

Árulás

Fekete, testhezálló ruhájukban, a behatolók a falaknak simulva, közelítettek céljuk felé. Az utolsó szögig ismerték ezt a hajótípust, tudták hol lehet észrevétlenül eltűnni, nemcsak a pilóta, de a belső szenzorok elől is. Profi gyilkosok, titkos egységek voltak, létükről, csak néhány beavatott, és maga a Sith Nagyúr tudott, aki harci, és erőbeni képzést adott nekik. Tökéletes fegyverek voltak, akik minden parancsot gondolkodás nélkül végrehajtottak, mégpedig hibátlanul. Most, egyszerű forgatókönyvet kaptak: megvárni, míg a pilóta koordinátákat kap, likvidálni a pilótát, elmenni a koordinátákra, beszivárogni, kettéválni, és megsemmisíteni a fegyvervezérlőket, és a pajzsgenerátort. Tudták, hogy legfontosabb dolguk, észrevétlenül, lopakodva megölni a pilótát. Minden anyagot megkaptak Jaxor Fettről, beleértve a Corridor hídján lezajlott párbaj felvételeit is, így megértették, ha sikerül észrevennie őket, akár végezhet is velük, és egy ember elvesztése bizony komplikálttá tenné a küldetést…

*

Álom?

Talán akkor magamhoz tértem egy pillanatig, talán nem. Talán csak álmodtam vagy csupán a képzeletem játszott velem, amikor egy hang megszólalt bennem. Nem a tudatom hangja volt, nem a gondolataimé. Egy ismeretlen. Ily eszméletlen állapotomban is biztos voltam abban, hogy a hang nem is „kintről” jött. Valami más volt… valaki más…
-Medárd! – ez a hang a sötét képzeletemet elborította. Az emberi elme ilyen állapotban is ragaszkodni akar a tárgyilagossághoz, a viszonylagos valósághoz, emiatt lehetett az, hogy képek jelentek meg előttem.

2. Fejezet
Emlékek

Remad Fett idegesen fel-alá járkált a holoteremnek kialakított, régi konyha-helyiségben. A farmon, amit megerődítettek, majd további épületekkel kiegészítettek, ez volt az egyetlen hely, ahol kifogástalanul lehetett holo-kapcsolatot létesíteni. Remad még mindig viselte mandaloriai páncélját, a friss vértől maszatos sisakkal együtt. A karth-vadak egyre bátrabbak lettek, és néha bemásztak a bázisra is, holott egyre kevesebb, és kisebb helyen tehették mindezt. Belegondolt, hogy ha mindig nála lenne a lézerkardja, akkor nem kellett volna egy szál vibrokéssel védelmeznie az embereket, akiket megtámadtak.

 Kérdések

Hangokra ébredtem: gépek kattogására, búgására. Frissen éreztem magam. A testem továbbra is nehéznek tűnt, ennek ellenére élénk és erős voltam. A mély lélegzetem minden mozzanatával azonosultam. A szívdobbanásaimat tisztán érzékeltem a fejemben. A fájdalmaim minimálisra csökkentek. Azzal a reménnyel nyitottam ki a szemeimet, hogy ezúttal tisztán és kivehetően fogom látni azt, amit ez idáig csak hallottam. Így is lett. Az első pillanatban ugyan elvakított valamiféle erős fény, de szapora pislogások után megszoktam ezt is.

A karácsonyi színdarab pályázatot visszavontam, mivel sikerült kitalálnunk egy történetet, és már készül a "forgatókönyv" is.

Legnard gyalogos kelletlenül sétált a bolyváros sötét utcáin, miközben mindenhonnan szerencsésebb társai örömkiálltásait hallotta. A bolyváros ahol épp állomásoztak a bolygó holdján történő véres összecsapások után közel sem tűnt olyan szépnek mint amikor elsőnek megpillantotta a csapatszállító hajóból. Na persze az még azelött volt hogy az az istenverte Reimorh komisszár közölte vele: ma estére őt osztotta be őrjáratra. A szerencsétlen közlegény rögtön azután hogy megérkezett a szálláshelyre már indulhatott is tovább, arra sem volt ideje hogy a fekete szelvényekből összerakott páncélmellényén meghúzzon egy tartószíjat.
 

Hajnal
 

Erős homály telepedett az agyamra. A sok apró gondolatfoszlányt képtelen voltam feldolgozni. Szemeim lassan nyíltak ki, de fölöslegesen, mert csupán elmosódott színeket láttam. Füleim zúgtak. A szám olyannyira kiszáradt, mintha a nyelvem teljesen megkövült volna. Nehéznek éreztem a fejem, elsötétedtek a színek, a zúgás zakatolásba váltott, majd elhallgatott. Elvesztettem az eszméletemet.