Máté Sztiff: Ágota c. novella javítás miatt át lett szerkesztve a szerző kérésére.

http://kisregenyek.blog.hu/2009/04/25/mate_stiff_agota
 

  Hesnoma bolygó, a Lejala és a Mentoris közti félsziget.

610 körül született egy gyermek,Joram Drawain. Brillben töltötte gyermekéveit. Már 8 évesen tanult mesterétől,Aldus Cormana-tól. Aldus Cormana egy veterán harcos volt,könnyen fel lehetet ismerni harcmodoráról és őszes szakálláról. Már visszavonult és nem harcol a Lordaeroni seregben, de ha harcolnia kéne akkor is megállná a helyét. Joram nagyon ügyesen bánt elsősorban a karddal és az íjjal. Azonban az egyik ilyen gyakorlás nem olyan volt, mint a többi.

Az év 2185. Százötven évvel a Nagy Polgárháború néven elhíresült incidens után a Termiborg Iparvállalatok vált a Föld, és az ismert világegyetem legerősebb katonai hatalmává.

A férfi egy magas tölgyfának támaszkodva, alig egy méterre a lassan hullámzó folyótól figyeli, hogyan festi a felkelő Nap fénye az égboltot először vörössé, majd aranyló narancssárgává. A ragyogó égitest sugarai fáradtan és bizonytalanul érik a sűrű erdőt, hiszen ezek még csupán a pirkadat első leheletei.

Bizony, ez is megtörtént. 1 éves lett a Kisregények blog!
Köszönöm mindenkinek aki, látogatta a blogomat!

Élt egyszer négy jó barát. Név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki.

Egy verőfényes nyári délutánon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, amit sürgősen el kell végezni. Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki elvégezhette volna, viszont Senki nem tette meg. Valaki nagyon megdühödött emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megtehetné, és Senki nem vette, hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Mindenki okolt Valakit, amiért Senki nem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna.

-Helló! A nevem Curtis Barber. Rendőr vagyok a Vénusz Kirkwood nevű nagyvárosába. A 35-ös körzetben dolgozom, beosztásom őrmester. Azért mesélem el neked most mindezt mert úgy érzem valamit hátra kell hagynom magam után. Valamit ami talán segíthet lebuktatni azokat a nyavajásokat akik ebbe a helyzetbe hoztak. De ne szaladjnuk ennyire előre, itt talán van időm elmesélni a történetet az elejétől a végéig. Ha közben mégis meghalnék valami miatt, szavaimat vedd semmisnek és menekülj innen amíg csak lehet.

9. fejezet
A vihar

Összecsapnak. Újra, és újra, kegyelmet, nem ismerve mérik egymásra a halálos erejű csapásokat, a hangár mögöttük lángokban áll. A kék lézerpengék egyre hevesebben feszülnek egymásnak, mintha csak párbajuk ritmusára reagálna, tűzoszlop emelkedik mögöttük, vörös fénybe burkolva a küzdőket. Összeakaszkodnak, kardjaik szikrát vetve, kísérteties hangot hallatva, de tűrték a túlerőltetést. Corran tenyeréből vér csepeg a földre. A fénykard nem hagy vérző sebet… Szétrebbenve, mindketten a falnak csapódnak, Jaxor reagál gyorsabban, ám habozik lesújtani. Corran nem habozik. Rettenetes harag érzik belőle, szemei, vörösen izzanak. Meg kell állítanom őket! Mindjárt megölik egymást! Cselekedne. De képtelen rá. Nem tud megmozdulni. Arra van kárhoztatva, hogy végignézze öccse, és tanítványa rettenetes párbaját. Belenyúlna az Erőbe, de képtelen rá.

Túl-élés
Éreztem a szívverésem gyorsulását, és egyre erősödő dobbanásait. A feszültség és a félelem a tudatommal együtt élénkült. Lassan fogtam csak föl: „Az, hogy most újra magamnál vagyok, azt jelenti, hogy Iván sikerrel járt.” Ez zavaros, ámde nem csekély nyugalommal hatott át.